A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-01-01 / 1. szám

39- Csakhogy épp most nem hadakozunk a németekkel. És te nem is harccal veszed el a fegyvert, hanem csellel. Azzal, hogy összefogsz az ő rablóbandáikkal. Igaz magyar ember nem tesz ilyet. Nem is vagy te igazi magyar Kábák, akit gyermekkorában Cabo-nak hívtak Lombardiában.

Az ifjú felugrott és vadászfegyverére tette a kezét:- Ne ejts még egy szót erről! Mert...

Tovább nem folytathatta. Mind a ketten meghökkenve fordultak a hegyoldal felé.

A hegyoldalban, jó magasan, barlangnyílás látszott és a barlang szája előtt sűrű bozót volt. A bozót mozgott, mintha ember rejtőzne benne.

De nem ez volt a félelmes. Magasan a bozót felett vakító fény sugárzott. Egy a levegőben úszó pontból tört elő és nem a földről vetődött fel. Hogy mi az a levegőben szabadon lebegő, fényt szikrázó valami, nem tudták kivenni.

Ha meggondoljuk, hogy a két ifjút majdnem kilenc évszázad választotta el tőlünk, amikor vetített fényekről és levegőben úszó dolgokról nem is álmodott még a világ - nem csodáljuk, hogy holtra dermedt a két bátor vadász.- Ez az Isten intelme - dadogta végre az idősebbik.

A másik eldobta fegyverét és szó nélkül futni kezdett. Le a hegy meredekén, hogy ne lássa az Isten intőjelét.

Az idősebbik egyedül maradt. Amikor a látomány eltűnt, megemberelte magát és felkúszott a barlanghoz.- Meg kell látnom, hogy mi volt az - hajtotta egy titokzatos vágy.

Épp fölért, amikor a bozótból előlépett valaki. Soványra aszott, kámzsás, mezítlábas remete volt. Tartása görnyedt, de sötét szemében tűz lobogott. Egész testében remegett.- Láttad? Szólj, testvér, láttad te is? - fordult a vadászhoz, a- nélkül, hogy megkérdezte volna, hogy kicsoda, vagy honnan került ide.- Láttam... Azaz nem láttam... Csak egy lebegő, sugárzó fényt... Mást nem...- De a fényt láttad?- Láttam, atyám.