A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
26 vénye ellen irányuló gondolat, cselekedet vagy mulasztás. Ez igaz. De ugyanakkor ellenkezik Istennek tartozó szeretetünkkel is. Nemcsak engedetlenség, hanem szeretetlenség is. Ezért viszonzásul Isten nemcsak kívánja tőlünk, hogy engedelmesek legyünk neki, hanem azt is, hogy szeressük Ót. A tökéletes bánat magában foglalja ezt a szeretetet is. Istenhez fordulunk általa. Gondolatainkat és vágyainkat arra irányítjuk, hogy a jövőben helyesebben cselekedjünk. Múltbeli bűneink tehát szorosabban Istenhez fűznek minket. Ez ugyan nem jogosít fel minket a bűnökre, de módot ad nekünk arra, hogy bűneinket is Isten terveinek megvalósítása szolgálatába állítsuk. Ez az elgondolás oly erőteljesen nyilvánul meg az Újszövetségben, hogy Urunk szinte jutalmat ígér a bűn fejében, a jól ismert jelenetben: - Melyik fogja őt jobban szeretni, Simon? Az, akinek kevesebbet engedett el, vagy pedig az, akinek több adóssága volt? (vö. Luk. 7,42.) Simon minden bizonnyal helyesen válaszolt: - Az, akinek többet engedett el. - Úgy látszik, mintha az Úr Jézus ezzel azt akarta volna mondani, hogymegtért bűnösnek több oka van Isten iszerete- tére, mint annak, aki sohasem tett semmi rosszat sem. Ó azonban nem érthette így. Biztos azonban az, hogy tanítása szerint annak, akinek Isten sokat bocsátott meg, bőséges oka van arra, hogy szeresse Istent. Péter és Júdás bánata. A tökéletes bánat tehát a szeretet felindításával van kapcsolatban. A bűnről a lélek az Istenre emeli a tekintetét. A természetfeletti bánatban többet kell Istenre gondolnunk, mint saját magunkra, inkább Vele kell foglalkoznunk, mintsem saját magunkkal. Ezért amikor szenvedése után Jézus találkozik Péterrel, nem azt kérdezi tőle: - Bánod bűneidet?, hanem: - Szeretsz engem? (János 21,15.) Ég és föld a kettő között a különbség. Magától értetődő, hogy Péter bánta a bűnét. Júdás is megbánta, különben nem akasztotta volna fel magát. Júdás bánata pusztán csak emberi bánat volt, a sértett hiúság következménye. Hirtelen rádöbbent hitványságára és rettenetesen el- szégyellte magát miatta. A szégyen azonban nem azonos a tökéletes bánattal. A szégyen sokkal kevesebbre ösztönöz csak. Amint a következmények is igazolják, természeténél fogva a kétségbeeséshez vezet. Ezzel ellentétben a szeretet magasabb dolgokra ösztönöz, mert elfordít minket saját magunk szemlélésétől - ami a becsületes egyéneket mindig lesújtja - és másvalakire irányítja figyelmünket. A bűnre való emlékezés tehát kétféle érzelmet kelthet fel bennünk. A kedvetlenséget, ha magunkra tekintünk, vagy pedig nemes
