A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-06-01 / 6. szám
7 Teszteljék meg a népeket, azt a parancsot is jelenti, hogy a népek engedjék magukat taníttatni és megkeresztelteim a papok által. Az a mélyreható nagy különbség, amely egy tanító és tanuló egyházról beszél, magának az Úr Jézusnak az akarata és nem nagyratörő papi uralom vágyának a hóbortja, vagy találmánya. Urunk azt a parancsát is, hogy az Úrvacsorát cselekedjék az ő emlékezetére, csak egy kiválasztott csapatnak adta meg és nem kiáltotta ki az egész világnak az utolsó vacsora termének ablakából. Ugyanaz az Isten, aki a hétköznapok szürke egyhangúságába beleállította az Úr napját, a vasárnapot; ugyanaz az Isten, aki az emberi lakások szürke tömegébe odaállította a templomot, mint Istenházát; ugyanaz az Isten különböző élethivatásokközébeleállította a papságot, mint az ő szolgáját, mint az Úr fölkentjét. A pap tehát az Isten kegyelméből az, ami és nem a népek kegyelméből. Hogy mire való a fekete ruhás hadsereg, amely az egész világot fáradhatatlan szorgalommal és ritka tervszerűséggel behálózza? Hogy azokat a kiválóságokat, amelyeket kapott a felszentelés alkalmával, a nép javára fordítsa. Hogy átváltoztassa a kenyeret és bort Krisztus testévé és vérévé; hogy feloldja a bűnösöket és megáldja az embereket és emberi alkotásokat. A templom és a szentségház kulcsai azért vannak letéve a papok kezébe, hogy az élet fáradt és terhelt vándorainak az enyhülés forrásait megnyissák. Ha tehát ez így van, ha a papok szentelése éppen arra való, hogy két kézzel szórják az Isten áldását a nép közé, akkor a papszentelés nem választhatja el a papot a néptől, hanem ellenkezőleg, szorosan összeköti őket. Különben is az a hatalom, amit a pap a szentelés által nyer, nem arra való, hogy magát farizeusi büszkeséggel fölébe helyezze a néptömegeknek. Az Isten Szíve szerint való pap tudja, hogy ő csak annyi kegyelmet adhat, amennyit nyert s hogy őt nem azért szentelték fel, hogy az urat játssza és mások szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon embertársainak. A papság a krisztusi irgalmas szeretetnek a szolgasága. Annak idején, amíg a földön járt, a föld porával gyógyította meg Krisztus a vaknak a szemét és nem valami csillaggal az égről. És ruházatának a szegélye is gyógyító erő lett a beteg asszony számára. Ezt a szerepet töltik be a papok is. A pap is csak pora a földnek, de por az Üdvözítő kezében, hogy a vakoknak megnyissa a szemét. A pap is csak szegély az Üdvözítő ruháján, de azért, hogy a betegekhez elvezesse az Isten gyógyító erejét. Ez a papság létjogosultságának története.
