A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)

1968-05-01 / 5. szám

38- Reméljük, hogy a Történelmi Kör oly társulat megszületéséhez vezet, amely inkább cselekedetekkel, mint szavakkal fog tanúságot tenni meggyőződéséről. Azért azt ajánlom, hogy alkossunk szervezetet a szeretet gyakorlására.

Miután egyhangúlag megszavazták, az elnök felvetette az alapszabályok lefektetésének fontosságát, a tisztviselő-választást és az egyesület nevében való megállapodást.

Frigyes javaslatára azonban amellett döntöttek, hogy az alapszabályokkal várnak még egy ideig, míg a tapasztalat megtanítja őket arra, hogy mire van szükségük. A nevet illetőleg Szeretet Kör elnevezést fogadtak el, a Történelmi Kör mintájára, amelyből a gondolat elindult. Akkor egyikük sem gondolt arra, hogy egy világra szóló mozgalomnak vetették meg az alapját, s a Szent Vince Társulat első gyűlésén voltak jelen.

Elnökül egyhangúlag a lapkiadót választották meg, s ő elfogadta a tisztséget. Mindjárt kis buzdítóbeszédet is tartott nekik;- Ha azt kívánják, Uraim, hogy mind saját, mind pedig a szegények javán dolgozzanak, fokozatosan a lelkiélet magasabb fokára fognak emelkedni, s elérik az alázatos jóságnak azt a fokát, amely arra képesíti Önöket, hogy Jézus Krisztust látják szenvedni a szegényekben. Továbbá, ha azt kívánják, hogy a szegényeknek tett szolgálataik hatásosak legyenek, akkor nem szabadbeémiükpusztán az alamizsna adással. Nem, az anyagi segítség csak eszközül szolgálhat az erkölcsi támogatáshoz. Mindig készen kell állniuk arra, hogy mind a lelket, mind a testet segítsék.

Frigyes félbeszakította az elnök szavait és megjegyezte; - Három-négy hónapja jó leckét kaptam, amely nagyon is megvilágítja az elhangzottakat. Akonventben hallottam, amint két fiatal nővér beszámolt Rozália nővérnek, miként bukkantak egy szegény emberre, aki piszkos rongyokba öltözve aludt a fagyos időben. A nővérek mindjárt Istenről kezdtek neki beszélni. Rozália nővér erre szomorúan fejét csóválva mondta: - Helytelenül tettétek, gyermekeim.Először tisztába kellett volna őt öltöztetnetek, utána táplálékot kellett volna adnotok neki, scsak a végén kellett volna Istenről beszélnetek! - Ne felejtsük el sose, hogy új társulatunkban mi is csak a szegények alázatos szolgái vagyunk. Sosem szabad oly önzőknek lennünk, hogy elvárjuk az éhes embertől, vagy attól, aki a házbér miatt aggódik, hogy meghallgassa Istenről szóló buzdításunkat, mielőtt nyomorán enyhítettünk volna.