A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám
31 Cser L ászl ó ,S.J. p&ipílíRí&máiii Szobámban az asztal nagynövésű, teherbíró és komoly egyéniség. Nem válogatós; könyvek hevernek széles hátán, odébb egy csomó íróeszköz pohárban, aztán levelek. Az egyik, a nagyobb csoport "elintézetlen", a másik, kisebb csoport "elintézett" szóval jelölve. A szoba legerősebb mozgása e között a két rekesz között folyik. Az "elintézettek" csoportja emelkedik, emelkedik, míg egyszerre megszűnik. Mi történik, mi lehet a sorsuk? Sorsuk kezdete messze vezet. Valahol születik a papír. A hegyek ünnepélyesen hordják zöld szőrme-ruhájukat a téli fagyok idején és megtartják a hegyvidékhideg hajnalaira nyáronis. De - mint apró hangyák, éles fogakkal felszerelve, - embercsoportok rágnak bele gépeikkel és ez a hatalmas, kiterített bunda, akárcsak a molyrágás helye, megritkul, Lecsúszik a kivágott papírfa a hegyek válláról és belekerül az emberek gépe sített világába. Kémiai folyamatok, idegen anyagok közé keveredik a szétszaggatott papírfa és lapok, kötegek, tekercsek alakjában fut szét az emberek sietős világába. A papírra újságot és magazinokat nyomnak. Könyveket, képeket. A papírra írógépen és tollal üzeneteket, számlákat, elbeszéléseket, beszámolókat és meghívásokat írnak, amit posta visz ide-oda, összevissza millió és millió formában. A dolgozószoba asztalára is kerülnek ezekből a nyomtatott és írott papírokból minden nap. És az asztalról az asztal jobbsarkában elhelyezett papírkosárba. A papírkosarat szombat délután megragadja egy kéz, lábak indulnak meg vele, ajtónyílás hangzik és a papír látja újra a természetet, ahol valaha született és élt. A lábak messzebb mennek a háztól,
