A Szív, 1968 (54. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
10 annak nagy egyéniségei érdekeltek... Tanulmányoztam őket. És ez is csak keserűségemet növelte. Mert motívumaik, indítóokaik, bármilyen nagy okát is szavaltak és bármennyire is szmészkedtek a világ felé, igen emberiek, sőt alacsonyak voltak. Pápák, királyok, vezérek sem voltak kivételek. Az emberi hitványság lólába kilógott minden tettükből. Annyira nem vagyok vak, hogy ne látnám a kicsiny jóság és erényszikrákat is azokban. De ez épp csakhogy pislákolt, míg az alacsony emberi indítóokok szinte kiordítottak belőlük... Persze, Kedves Öregem, ez nálam éveken át tartott. És itt állok ma teljesen kiábrándultán, törött szárnyakkal, törött lélekkel. Állítom, hogy az ember nem más csak: Kétlábú tollatlan gondolkozó állat, akinek értelmi ereje csak arra jó, hogy mind furfangosabb módon sárba rántsa az eszményt, hogy rafinált, képmutató, díszes függönyt szövögessen vele, mely megett az alacsonyság tobzódik, bár kifelé az eszmény látszatát csillogtatja... Kedves Öregem, én az eszményt sírba fektettem. Az eszmény halott. Az emberi élet költői szivárványhíd-építés, pillangó kerge- tés... Az eszményire való törekvés hitvány emberi erőlködés, hogy az emberi lét hitványságát elviselhetőbbé tegyük magunk és mások számára... Olyan, mint a kozmetika, parfüm... alapvető bűzeinket és csúnyaságunkat akarjuk csak velük elkendőzni és a végén elhitetjük magunkkal és másokkal, hogy milyen jószagúak és szépek is vagyunk. .. ! Te is jobban tennéd, Öreg Barátom, ha nem hirdetnéd, mint annyiszor hallottam, az eszményre való törekvést. Inkább nevelj embereidbe jó adag valóság-érzetet s monddnekik, hogy nyugodjanak csak meg szépen a tényben, hogy nem vagyunk mások, mint az állatvilág egy kifinomult válfaja... De elég legyen. Ez elég neked arra, hogy lássad és érezzed, hová jutottam... Bocsáss meg nekem, hogy ilyen durva őszinteséggel írtam Neked. De ez lelkem utolsó kétségbeesett üvöltése feléd. Mivel az ima erejében is elveszett hitem, nem is kérem imáidat, csak szánalmadat állapotom felett. Öreg Barátod. 1928. december 23. Kedves Barátoml - Remélem a szent ünnepekre odaér válaszom. Megértelek. Ezen a küzdelmen én magam is átestem. Csak nálam Isten kegyelmével másképpen végződött. Én már fiatal éveimben is realista voltam. Azért adtam neked az általad is említett gúnynevet. Nem untatlak sokáig. Tudod én mindig a rövidség mestere voltam. Az is vagyok. Ez is realizmus. A
