A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-11-01 / 11. szám
36 Cser László S. J* AZ ÚT ELŐTT Huszonnégy éves, sovány, magas, biztos tekintetű fiatalember. Nadrágja élesen vasalt, haja ápolt. Mozdulatai ellenőrizett mozdulatok. De mozdulatai finomak is még az otthontól, ahonnan útnak indult a jezsuita noviciátusbá? Most a Fülöp-szigetekre készül misszionáriusnak. Majd teológiát tanul előbb mérsékelten kényelmes környezetben, új éghajlat alatt. Aztán tanár lesz egy nagyon egyszerű fölszerelésű középiskolában. Olyan iskolát neip is lát többet, amilyenben nevelték. Szőke, nagy gonddal ápolt asszony száll ki a gyönyörű autóból a ház bejárata előtt. A kormánykereket "misszionárius" fiának engedi át és melléje ül derűs mosollyal, kicsit büszkén. Az utolsó napok látogatási és elköszönési mozgalma ez. A kert sarkán állok a gótikus palota mellett, ahonnan érezni lehet az Atlanti Óceán lehelletét, látni az ápolt virágokat, pontosan nyírt sövényt. Csillogó fehéryirágú bokrok közé törnek a vérpiros tulipánok és kék nefelejcsek szerényen lapulnak az ágyasok szélén. Az autó elsuhan mellettem és mintha a sóhajomat hallanám, mikor utánuk nézek. Az autó ahogy eltűnik, először nagy és kényelmes hajó lesz keresztül a Csendes Óceánon, aztán csak kis bivalykordély ott messze a szigeteken. Már kerékpáron látom a sovány, nem frissen borotvált arcú fiatalembert, amint kis sátor-háza felé hajt, belép a nád ajtón és meggyújtja a billegő lábú asztalon az olajlámpát. Látom, amint köréje gyűlnek az egyszerű emberek, beszélget velük és szereti őket. Az egyszerű embereket mindig szeretni kell és nem is lehet nem szeretni azokat. Mert sok lelki mélységet, sok bölcsességet, józanságot és tudást hordanak. A tanult emberek sokszor csak hivalkodók és csak azt tudják, amit emlékezetük befogadott könyvekből. A művelt emoerek "műveltsége" sokszor csak színpadi mutatvány figyelő
