A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-11-01 / 11. szám
12 21 GYERTYA Csillagfényes, enyhe halottak napja. Messziről már világítanak a gyertyák a kis község szélén, a temetőben, a halottak falujában. Bácsik, nénik mozognak a halmok fölött, kezük összetéve. Ki tudja, jövőre nekik is nem domborodik-e egy sírhalom? Bent a községben a nagy görög templom feszületé előtt is égnek a gyertyák. A hősi halottak emlékműve is kivilágítva. A ragyogásban szomorú arcok hajladoznak. Mikor benyitok otthonomba, az asztal már tele ragyogó gyertyákkal. Családom közé ülök. Mindnyájan a gyertyák lángolását nézzük, csak a szánk rándulásából érezzük, hogy imádkozunk. Jobbról-balról anyám és feleségem, szemben tízéves kislányom. Anyám arca hirtelen összerándul. Arca elé rántja csontos kis kezét, görcsösen felsírt • Istenem, akkor volt jó, amikor mind együtt voltunk. Előtte húsz halott gyertyája. Átölelem az anyámat. S ő csontoskiske- zével az égő gyertyák közé mutati- Ez itt Pista. Amelyik már tövig égett, az a Boriska. Ilyen rövid volt az élete is. 22 éves korában vitte el a tüdővész. Akkor még Kispesten laktunk. Itt meg a Jóska. A híres futballkapus, apád testvére. - Es sorban mutatja mind az eltávozottakat, míg szeme el nem homályosul az emlékektől. Hiába vigasztalom, ömlik felhős szeméből a könny két kis csontos keze fejére. O, hát mivel vigasztal jalak, drága jó anyáml Az én okos kislányom hirtelen a szekrényhez lép. Kiveszi a nagy imakönyvet. Belelapoz, majd az elején megállapodik. Anyám elé teszi. Látom a felírást: "Ima a megholtakért". A mama összeteszi két kezét, ráhajol az imára.S lám, mire az ima végére ér, már mosolyog is egy könnycsepp mögül.- Az örök világosság fényeskedjék nekik - suttogja a gyertyák felé. Mindez tavaly, halottak napján történt. Az idén már huszonegy gyertya égett az asztalon.
