A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-11-01 / 11. szám
3 ellenállást fejtenek ki a halálos bűnökkel szemben. A bűnalkalmakat sem kerülik következetesen. Bűneiket azonban őszintén megbánják és gyónásukat jól végzik. Három-négy havonta gyónnak, s minden gyónás után egyszer-kétszer áldoznak is. A bocsánatos bűnöket azonban jelentékteleneknek tartják, nem is törődnek felkutatásukkal s legyőzésükkel. Az önmegtagadást feleslegesnek tartják, s nem is törődnek vele. Imaéletüket a szóbeli imák jellemzik. Elég ritkán imádkoznak, de akkor jól végzik. Időnként elfogja őket a buzgóság. ŰCöv. a 2. rész) ANGLIA. -Kevés a hivatás. - A püspökök mind sűrűbben teszik szóvá azt az aggasztó tünetet, hogy a papság számának gyarapodása nemcsak hogy nem tart arányos lépést a lakosság számbeli gyarapodásával, hanem kimondottan csökkenőben van. 1966 folyamán a katolikusok szama 48 000-rel növekedett, a papságé viszont 76-al csökkent az előző évhez képest. A püspökök, ismételt figyelmeztetőkön felül, különféle eszközökkel próbálják a hivatások számát előmozdítani. Többek közt Birminghamban egy ilyen célú kiállítást is rendeztek, a- mely meglehetősen szép látogatottságnak örvendett. A világ szegényeiért. - Heenan bíboros, Westminster érseke, egyházmegyéje jövedelmének egy százalékát a jövőben rendszeresen a világ szegényeinek istápolására fogja fordítani. Ezenfelül azt ajánlotta papjainak, hogy a templomaikban használatlanul álló kelyhe- két és monstranciákat vagy adják közvetlenül szegény vidékek templomainak, vagy pedig értékesítsék őket és az így nyert pénzt fordítsák a világ szegényeinek támogatására. CEYLON. - A sziget katolikus püspökei egy papi bizottságot alakítót, tak, amelynek az a föladata, hogy egy állami zsinat előkészítő lépéseit foganatosítsák. Az utolsó ilyen helyi zsinat 81 évvel ezelőtt volt. EGYESÜLT ÁLLAMOK. • A fejlődésben elmaradt államok segélyezésére alakult önkéntes "béke-hadosztályok" (Peace Corps) a tavasszal érték meg el indulásuknak 6. évfordulóját. A mozgalom élénk visszhangra talált Amerika fiatalsága részéről: 1967. elején 13500-ra ment azoknak az önkénteseknek a száma, akik 52 különböző állam területén tanítják elmaradt embertársaikat arra, hogy miként segíthetnek önmagukon. NÉMETORSZÁG. . Magdeburg közelében van a "Norbertinum " néven is- mert papnevelő-intézet, amely kései papi hivatások számára teszi lehetővé a papszentelésre való előkészületet. Az idei nyáron az öreg fejjel pappá szentelt újmisések száma elérte a százat. Kb. 120 készül szentelésre más egyházmegyei szemináriumokban is.