A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-10-01 / 10. szám
35 Az egyház tartózkodó magatartása azonban nem jelentette azt, hogy elhanyagolták a kellő szigorú vizsgálatokat, és egyáltalán nem törődtek az üggyel. Éppen ellenkezőleg. Lucia anyja, aki kezdetben gyerekes hazugságnak minősítette lánya beszámolóját, már az első jelenés után a plébános segítségét kérte ahhoz, hogy a lányt rábírja a hazugság beismerésére. A plébános tehát rögtön értesült a történtekről, és a további jelenések után is vizsgálatot tartott. Kezdetben azonban ő sem hitt az egészben, s miután meggyőződött a gyermekek őszinteségéről, az ördög szemfényvesztésére gyanakodott.Ugyan- ebben a szellemben írtak eleinte a katolikus lapok az eseményekről. Közben belekapcsolódott a kivizsgálásba többek között egy jezsuita pap és egy lisszaboni hittudós is. A jelenések idejében is mind több pap volt található a nép között. Közülük egyesek kételkedtek, mások hittek a gyermekek beszámolójában. Az októberi csoda után a fatimai plébános a püspöki hivatal utasítását kérte arra vonatkozólag, hogy mit tegyen? Azt a választ kapta, hogy végezzen lelkiismeretes vizsgálatot az ügyben és hallgassak! a szemtanúkat és a gyermekeket. Hasonló rendeletet kapott a körzet esperese és egy vikárius is. A vizsgálatokról írásbeli jelentést küldtek be a püspöki hivatalba. 1920-ban új püspökséget szerveztek, s ehhez tartozott ezután Fatima is. A vizsgálatokat most már az új püspök folytatta tovább. Mindez csak előzetes vizsgálat volt csupán, és az egyház még nem hozott döntést egyik irányban sem. 1922. május 3-én indította meg Fatima püspöke a hivatalos egyházi vizsgálatot és kész volt meghallgatni mindenkit, aki akár az események mellett, akár ellene kívánt tanúságot tenni. "Ha a fatimai események, amelyeket természetfelettieknek tartanak, igazak, akkor adjunk hálát az Urnák, hogy megparancsolta Legszentebb Anyjának meglátogatásunkat, hitünknövelése és erkölcseink megjavítása céljából; ha pedig hamisak, akkor helyénvaló, hogy felfedezzük hamisságukat" - jelölimeg a püspöki levél a vizsgálatok célját. Nyolc évenkeresztül tartott a vizsgálat, amelynek eredményét átnyújtották a püspöknek. O fél éven át tanulmányozta az iratokat, míg végül 1930. október 13-án, 13 évvel a nap-csoda után püspöki levélben jelentette ki, hogy a gyermekek látomásai hitelt érdemlőknek bizonyultak, és ezért ő hivatalosan jóváhagyja a Fatimai Miasszonyunk tiszteletét. Amennyire tehát alapos és lelkiismeretes vizsgálattal emberi módon bizonyságot szerezhetünk egy magánkinyilatkoztatás isteni