A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-10-01 / 10. szám
18 le! Csak azér’ eresztik, - morgott a bíró.- Úgy látszik, belevették az évi költségvetésbe - jegyezte meg a pap huncutkásan.- Bele azt! - hagyta helybe abíró. - De ez semmi. Elvették az öregasszonytól már az ágyát is, meg a dunyháját! A nyáron már csak dikón hált rongy szőnyeg alatt.- De még ilyet? No, mindenképpen beszélnem kell a fejükkel!- Falra hányt borsó az, Főúri Kutyábul nem lészen szalonna, - bölcselkedett a bíró. Elindult hát a lőcsfalvi pap szomorú missziójára. Az asszony az udvaron tett-vett. Mikor meglátta papját, színt váltott. - Biztos a Borcsa miatt, olvasta ki szeméből papja gondolatát.- Dicsértessék a Jézus Krisztus, - katólikuskodta az asszony zavarában.-Mindörökké, Kati lelkem! Hát hogy sikerült az esztendő?- Miben hogy, plébános úr. Ami sikeredett, kipótolja azt, ami nem sikeredett.- Az úton beleütköztem Borcsa nénibe. Hát miért engedték el megint?- Nem lehet avval bírni. Rágyütt a mehetnék. Nem köthetem az ágy lábához, - pattogta Kati.- Hát ahhoz, mint hallom, bajosan, legfeljebb a rossz dikó lábához. Kati olyan lett, mit a pipacs.- Kati, Kati, nem félsz, hogy megver az Isten? Emlékezz csak erre, biztos tudod, ki mondta-. Mert éheztem és nem adtatok ennem, szomjúhoztam és nem adtatok nekem italt... vándor voltam és nem fogadtatok be engem... Kati az asszonyok fegyveréhez nyúlt és elkezdett pityeregni, köténye sarkával törölgetve a szeme sarkát: - Hát én nem küldtem el! Mikor meggyün, mindig nyitva neki a ház!-De nem is tartóztattad, igaz-e? Én ismerem Borcsa nénit. Nem lehet az öröm neki télvíz idején idegenek irgalmáért könyörögni. En elhiszem, hogy nem küldted el, de lehet egy érzékeny lélekkel éreztetni, hogy most már nem szívesen látják. Pedig igazában jussa van a ház feléhez. S már nagyon gondolkodom rajta, hogy segítek neki bírói úton érvényesíteni a jussát. Erre Kati csak hebegett, motyogott.
