A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-09-01 / 9. szám
45 madja apapokatésa hivatalos egyház képviselőit, mert "modemek", vagyis mivel a Sorbonne-ra járnak, a misztika helyett a filológiát művelik, mert a kereszténységből elit-vallást csinálnak, mert elszakadnak a néptől és nincs bennük szociális érzés. Az egyház nem a szegényeknek hirdeti az evangéliumot, hanem a jómódú polgárok, a felsőbb rétegek hivatalos vallása lesz. Péguy számára ugyanis lényeges kapcsolat van a kereszténység és a nép között. A "nép" szónak Péguy-nél sajátos jelentése van. Mindenekelőtt azokat a tömegeket, azokat az embereket jelöli, akik semmiféle társadalmi, intellektuális vagy lelki elithez nem tartoznak. A kereszténység mindenkié, nemcsak a kiváltságosaké. Nemcsak a szenteké, hanem a bűnösöké is. Az első századokban Celzusz és követői a keresztényeknek szemére hányták, hogy mindenféle jöttment, tudatlan, műveletlen, rabszolga, nő és gyermek hozzájuk tartozik. S az egyháztörténelem folyamán mindig kísértett az aszek- táns szellem, amely csak a kiváltságos szellemeknek, csak a "tisztáknak" akarta fenntartani a keresztény hit szentélyét. Ezt az irányzatot az egyház mindig elvetette. Péguy igazi keresztény érzékkel megsejti a veszélyét egy bizonyos modern elit-kereszténységnek. Tény az, hogy a modern korban a kereszténység egyre inkább diaszpora-jellegű lesz és nem a tömegek vallása, mint a középkorban. DeP. Daniélou szerint éppen itt a nagy kérdés; az a kereszténység, amely már nem a tömegek vallása, vagyis nem hatja át a közéletet, a civilizációt, még életképes-e? Legalábbis ideális helyzetnek kell-ezt tekintenünk? Az igaz, hogy az "evilági város" épül manapság a középkori "isten városa" helyén; a középkori keresztény társadalom -chrétienté - átadja helyét egy pluralista társadalomnak. És az időt nem lehet visszafordítani. Mégis, az a kereszténység (christianisme), amely nem lenne a társadalom kovásza, amely nem hatná át a közéletet, már nem lenne a megtestesülés vallása. Mert a természetfeletti ma^a is testi (le surnaturel est lui-méme chamel), ahogy ezt Péguy az E vá-ban hangoztatja, a Megtestesülés titkáról elmélkedve. Éva, Péguy remekműve, ezt a titkot mélyíti el s csak innen értjük meg Péguy vallásosságát, felfogását a kereszténység evilági szerepéről. Pierre Emmanuel írja; - "Éva a teológia és a művészet remekműve; a legnagyszerűbb alkotás, amit művész valaha is létrehozni merészkedett a nőről és az egyházról egyszerre. Éva szülőanyja a végtelen nyomornak, a bűnös emberiségnek; jelképe egyszersmind annak a léleknek, amelyből minden lélek származik; végül
