A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

32 Az alábbiakban röviden rámutatunk azokra a kezdemé­nyezésekre, amelyek különös említést érdemelnek. Kö zö s i mád ságo k a z egységért. "Ökumenikus összejöveteleken megengedett, sőt kívánatos az, hogy katolikusok imádságban egyesüljenek elszakadt testvéreinkkel, Ilyen közös imádságok rendkívül hatékony eszközök az egység kegyel- ménekkiesdeklésére és őszinte kifejezései azoknak a kapcsolatoknak, amelyek a katolikusokat még egybefűzik elszakadt testvéreikkel". (8. pont.) Ilyen ökumenikus imádságnak egyik legmegkapóbb megnyilat­kozása volt az a közös "ige-liturgia", amely Rómában, a Sz. Pál bazilikában játszódott le 1965. december 4-én. A Szentséges Atya maga vezette ezt az egységért fölajánlott ige-liturgiát, amelyen a zsinati atyákkal együtt résztvettek a nem-katolikus zsinati megfigye­lők is. Az összes résztvevők lelkűk mélyéig megindulva, sőt meg­rendülve végezték ezt a közös könyörgést. Azóta már számos egy­házmegyében, sőt sok plébánián is rendeztek hasonló közös imádsá­gokat, a római minta szerint. Ugyancsak példaként lebeghet e- lőttünkés a magunk körülménye­ihez képest követni való az a lépés, mellyel Rómában a Szentatya, Isz- tanbulban Athenagorász pátriárka, ugyanazon a napon és ugyanabban az órában, okiratilag jelentettékki, hogy az 1054-ben hozott, kölcsö­nös kiközösítési határozatot őszinte sajnálattal visszavonják, sem- misnekminősítikés azt kívánják, hogy még az emlékezete is eltűnjék az egyház életéből. A pápa szeretettel magához ölelte az ortodox egyház tiszteletbeli fejének, az ökumenikus pátriárkának képviselő­jét, miközben a zsinati atyák hosszú, lelkes tapsviharral fejezték ki helyeslésüket a Szentatya e lépéséhez. Valamennyiüket élményként ragadta meg az az igazság, amelyet nekünk is a magunkévá kell ten­nünk: az egység csak szeretet útján jöhet létre! Egység-bizottságok életrehívása. fk A zsinati határozatok értelmében "a kellőképpen fölkészült katoli- kusoktörekedjenek tökéletesebben megismerni elszakadt testvéreink Tanúsítsunk szer ete- tét elszakadt testve. r e i n k iránt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom