A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-06-01 / 6. szám

18

lenlétében élni s ezért elveti az ópiumos, a mézszirupos vallást a messzemennyországot ígérgető Istennel együtt.,

Végül az istentagadók nagy részét az istenhívők istentelen élete tartja távol az igaz Istentől. Azt hiszem erre a csoportra gondoltak a II. Vatikáni Zsinat atyái, amikor az "Egyház a modern világban" c. pasztorális konstituciójukban ezt írták: - ... az ateizmusnak különböző okai vannak. Sokszor az ateizmus nem más, mint egy negatív reakció a vallás ellen; nem ritkán a kereszténység ellen. Következésképpen a hívők nem kicsiny mértékben lehetnek az ateizmus okai. Amennyiben elhanyagolják saját vallásos, erkölcsi és szociális életüket Krisztus normái szerint, nemcsak, hogy nem tanúskodnak Krisztus mellett, hanem még akadályt is gördítenek a hozzávezető út elé.

S Isten tudja és a zsinat is bevallja, hogy a századok folyamán bizony sok vallásos ember, egyházi vagy világi személy, nem élt Krisztus tanítása szerint, s még ma is sokunk életében tátongó szakadék választja el a teóriát a praxistól.

Ha valóban izgat bennünket, hívőket a mai ifjúságunk körében uralkodó ateizmus és aposztázia, akkor vegyük szívünkre a modern ateizmus atyjának, Nietzschének kihívó kiáltását, melyet a magukat kereszténynek tartó kortársai szemébe vágott’ - Ha azt akarjátok, hogy higgyek az Üdvözítőtökben, akkor először ti éljetek úgy,mint üdvözöltek! - S ez talán eszünkbe juttatja Üdvözítőnk intését, hogy "arról ismerik meg az emberek, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretitek egymás... "

A MÁSODIK CSOPORTBA azok tartoznak, akik hisznek Istenben, sőt talán még Jézus Krisztusban is, de távoltartják magukat mindenféle intézményes vallástól. - Hisznek Istenben, mert csak ebben a hitben találják meg életük értelmét s csak ez a hit ad számukra kielégítő feleletet az emberi élet nagy kérdéseire. Ezeknek a fiataloknak lelkében sajog az istenkeresés fájása, s ők is elmondhatják Ágostonnal: - Nyugtalan a szívünk, Urunk, amíg Te- benned meg nem nyugszik. - Vagy Péterrel, hogy "hová menjünk, Uram, az örökélet igéi Tenálad vannak". A hívő ember felfedezte, hogy az Isten kikerülhetetlen, minden út végén ott áll s tárt karokkal vár. Ezt az életérzést írja le a Zsoltáros a 138. zsoltárban;

"Te lelked elől hová volna mennem?

Színed elől hová rejteznem?

Egekbe hogyha hágok: ott jelen vagy.