A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1967-06-01 / 6. szám

II Hol találod meg magadat, a magad életét, hogyan fejleszted egyéniségedet ebben a zűrzavarban? Azt mondtam, hogy egyensúly kérdése életünk legnagyobb fel­adata. Hol az Egyensúly? Nemde ott, ahol Isten, én magam, a körü­löttem elhelyezkedő és hullámzó, viharzó élet egymásra talál és egymást kiegészíti, egységre lép. Isten, én és a világ egyensúlyá­ról van szó. Ha elvágom a kapcsolatot és újra játszom az Edénkért tragé­diáját; "Ki az Isten, vagyok én olyan, én vagyok az!"-lázadásával magányba taszítom magamat, bűnbe esem. A legnagyobb emberi bűn az elszakadás Istentől. Öngyilkosság; a lét alapját, a lét forrását, a lét szívverését szakítom el magamtól. Ha Istent megtagadom, ha szembe fordulok vele, magamat sem ismerhetem meg, nincs meg a perspektívám. Önmagában az ember nem teljes, nem egész világ, csak azzal aki teremtette, fenntartja és megszenteli. A magára maradt ember töredék, önmagában elégtelen önmagának is. Az el­veszett, a disszharmóniába zuhant ember milyen erőt ad a többi em­bernek, mit ad a többi ember közösségének? Ötleteket? Dacot? Per­spektíva nélküli kísérletet? "Vegyétekhatalmatokba a földet" - mond­ta Isten az első embereknek a teremtés hajnalán. Az emberi értelem megismerőképessége széles sugárzású, az emberi akarat hatalma nagy, de nem függetlenül Isten értelmétől és akaratától. Be kell val­lanunk, hogy teremtmények vagyunk, nem teremtők. Hogy ismere­tünk lámpa, nem maga a nap. Csak az Istentől függő, a reálisan alá­zatos ember épít, alkot. Az a teremtő Isten társa. Te nem akarsz embertelen ember, negyedember, félember lenni. Te az egyensúly, az arány embere akarsz lenni. Csak ha Is­ten, önmagad és a világ egyensúlya él benned, vagy egész ember. Ez az egyensúly és arány nem kívülről rád mért egyformaság. Nem olyan, mint a téglák egyforma halmaza, a háztető egyforma zsindelyei. Mire elkészülsz magaddal, a te kedélyed, a tetehetsé- ged, a te érzésvilágod, a te intelligenciád, akaraterőd, élményeid, egyéni hajlamaid sokféleségéből kialakítod magadat, olyan leszel, mint egy művész eredeti alkotása. Valaki, Michelangelóról írva, versében azt mondja, a nagy szobrász ajkára adva a szavakat, hogy míg én, Istenem, téged faragtalak, alig sejtettem, hogy én vagyok a márvány és zuhogó kalapácsütéseid engem törnek, zúznak, simíta­nak, hogy Arcod mását kifaragd belőlem. így leszünk egészen önmagunk! Minden erővel, minden képes-

Next

/
Oldalképek
Tartalom