A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-01-01 / 1. szám
24 kezdődnek, amikor elérkezik az ideje, hogy a gyermekeket a vallásra oktassák. A másvallású fél nem hajlandó gyermekét olyan elvekre tanítani, amelyeket ő maga elvet. Esetleg törekszik elidegeníteni a gyermeket akatolikus vallástól is. Amikor csak teheti, gúnyolódik a vallás felett. Ennek eredményeképpen feszültté válik a viszony a házastársak között, s ez más téren is megnyilvánul. Néha azonban két katolikus házastárs között is komoly ellentétek támadnak vallásos kérdésekben. Néha a férj nem hajlandó lemondani pénteken a húsról, vagy ellenzi gyermekének katolikus iskolába való beiratását. Máskor az egyik fél mesterséges módon akarjameg- gátolni a fogamzást. Ha ezeket a nehézségeket nem sikerül megoldaniuk, nagyon hamar egészen alááshatja házasságukat. társ nehézségei, érzelmei, véleménye, mint azelőtt. Már nem érzik annyira azt a teljességet, egységet, amelynek össze kellene fűznie őket a házasságban. Szinte lehetetlenség, hogy egymást teljesen megismerjük. Mindnyájunk lelkében vannak, oly benső félelmek és remények, vágyak, a- melyeket nem tárunk fel mások előtt. Természetszerűleg nem szívesen beszélünk a testtel, nemi viszonyunkkal és a pénzzel kapcsolatos kérdésekről. Ez a házastársak között is magától értetődő. Ha azonban ez a zárkózottság csak növekszik, ahelyett, hogy csökkenne, akkor az annak a jele, hogy a házastársak nem értékel azta társasviszonyt, amelyre pedig okvetlenül szükségük van házasságuk boldogságához. A beszédviszony elhidegülését eredményezheti, ha a férfi sohasem ér rá meghallgatni feleségének beszámolóját arról, hogymilyen nehézségei vannak napközben a gyerekekkel; vagy ha a felesegetnem' érdekli férje beszámolója a munkahelyen tapasztalt nehézségekről, vagy ami még rosszabb, ha a feleség a főnök mellett foglal állást a vitás kérdésekben; vagy ha nem tudnak politikáról beszélni heves ellentmondás nélkül. Néha a feleség nem meri elmondani egészségével kapcsolatos titkos félelmét, mert attól tart, hogy férje kineveti őt, ahelyett, hogy részvéttel lenne iránt, ami után pedig annyira vágyakozik. 5. Ez is jól ismert tünet a lélektantudósok előtt. Arra mutat, hogy legalábbis az egyik házas- társat nem érdeklik már annyira a másik házasul ind nehezebbnek érzik az egymással való társalgást.