A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-04-01 / 4. szám
II natkozó felfogást. A katolikus szentírástudomány doktrinális megkötöttsége következtében nem tarthatott lépést evvel a fejlődéssel, helyzete egyre tarthatatlanabbá vált. Míg az ó-szövetségi szent könyvek értelmezésénél már igénybe vehette a formatörténeti iskola módszerét, addig az evangéliumok magyarázata közben ehhez a módszerhez folyamodnia nem volt szabad. Tehát szükségesnek mutatkozott, hogy a zsinat is foglalkozzék evvel a problémával és teljes tekintélyével álljon azok mellé, akik új utakra akarják terelni a szentíráskutatást. Nem titok, hogy az első javaslat bemutatásakor a javaslat hiányait kiemelő bírálatok a zsinat tekintélyes részét meghökkentették. Sok püspök tudományos szinten először került szembe a szentíráskutatás új problémáival. Az első szöveg tökéletesen beillett a régi iskola felfogásába, míg a bírálatok, úgy tűnt, olyan valami ellen fordultak, amit érinthetetlennek tartott egy nem is kis csoport, hanem első állásfoglalásában az atyák tekintélyes része. Ezért kerülhetett sor olyan heves ellenakcióra, hogy az új pápa a vita után még hónapok múlva is a nyugtalan konzervatív külső csoportot szelíden, de energikusan nyugalomra volt kénytelen inteni. De nem egyedül az evangéliumok magyarázatának a kérdése zaklatta fel a kedélyeket. A szentírásnak és a szenthagyománynak az egymáshoz való viszonya sem volt úgy kidolgozva az első szövegben, hogy azt minden további nélkül el lehetett volna fogadni. Mivel a kinyilatkoztatás kettős forrásáról és ezeknek egymáshoz való viszonyáról beszélni anélkül nem lehet, hogy a kinyilatkoztatásról magáról bőven szó ne essék, ezért a javaslat második kiadását már úgy szerkesztették, hogy a zsinati tanítás központjába a kinyilatkoztatás kerüljön. A javaslat címét is megváltoztatták. Míg az első kiadásban a címe; "A kinyilatkoztatás forrásairól" volt, a második kiadás már evvel a címmel jelent meg: "A kinyilatkoztatásról". A cím megváltoztatásának mélyebb teológiai oka is volt. Míg az első címnek megfelelően a szöveg a szentírásról és a szenthagyományról, mint a kinyilatkoztatás két különböző forrásáról beszélt, addig a második kiadás éppen azt hangsúlyozta, hogy nem két különböző forrásról van szó, hanem a szentírás és szenthagyomány együtt alkotja azt a prizmát, amelyen keresztül a kinyilatkoztatásban tanító Isten szava nekünk embereknek fel- és megismerhető. Az Isten az ó- és új-szövetségben eseményeken, jeleken keresztül és küldötteinek a szavával tanította az emberiséget. A kinyilatkoztatás koronája Jézus Krisztus evangéliuma. Az evangélium azonban nem más mint az apostolok által vett isteni tanítás szóbeli továbbszármazásának az írásba foglalt formája. Jézus Krisztus mennybemenetele után az első nemzedék
