A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
24 túl erős az egész ország, az egész világ életének bonyodalmaideg- zetének, lelkének, szellemének. Az idealista ifjúság, - ha idealizmusát meg akarja őrizni, ilyen reális valóságok terhe alatt heroikus harcra vállalkozik. Minden felnőtt generáció felejteni látszik, hogy egyszerűbb világba született mint gyermekei. Kevés szülő, nevelő, egyház ember képes annyira kinyitni konzervativizmusának kabátgombját, hogy belássa és tudomásul vegye; gyermekeik, tanítványaik, híveik sokkal nagyobb feladatok előtt állnak, mint ők azok korában. A mai fiatalság ebben a bonyolult civilizációban, ahol a család élete már nem izolált a városétól, a városé az államétól, az államoké az államokétól, egy vajúdó civilizációban, melynek útját ez idő szerint mai korunk legjobbjai sem tudják előre megmondani, - elveszett, bizonytalan. Egy ereje, egy fegyvere van és azt használja is; a kritikát! A mai fiatalságjavára lehet írni, hogy nem vak; a szeme nyitott. És ezekkel a nyitott szemekkel nemcsak bámészkodik, hanem néz is és mikor néz, lát. Nem tudja, - ahogy a felnőttek is alig - hogy mi a kiút, a problémák túl gigásziak, de a hibákat meglátja és ki is mondja. A mai fiatalságban semmi nyoma a mi ge- nerációnkfegyelem alatt tartott és tekintélyi elven nevelt félénkségének és visszahúzódásának. A mai fiatalság bárkinek, bárhol megmondja a véleményét. Az idősebbek ezt sokszor éretlenségnek, sőt szemtelenségnek tartják, pedig sok esetben kétségbeesett vergődése ez a fiataloknak. Belekiáltják a felnőttek süket világába kritikájuk lázas hangját és választ szeretnének kapni. Hangjuk gyakran pusztába kiáltó szó, válasz nem jön. Vagy ha jön, ilyesféle: még élni sem kezdtél, mit értenél az életből még most? Előbb tanulj, előbb engedelmeskedjél, előbb hallgass! A mai fiatalság érettebb és tapasztaltabb mint szüleik és nagy- szüleik voltak ebben a korban. Kérdéseikről láthatjuk, hogy ma egy tizenhétéves lány, egy tizennyolcéves fiú nem az, aki harminc, hatvan évvel ezelőtt volt tizenhét és tizennyolc éves. Kritikájukat érdemes és okos dolog meghallgatni. Észrevételeiket, ha azok igazak, kár letagadni. Az élet problémáit, veszélyeit kár rejtegetni előlük, tudják azokat. Segítséget kell adni nekik türelemmel, megértéssel, szeretettel. Hibáikban biztatni kell őket, elesettségükben megnyugtatni őket, hogy mindig fel lehet állni és mindig újra lehet kezdeni. Fontosnak kell tartani őket, mert fontosak. Követelőzésüket,