A Szív, 1967 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1967-03-01 / 3. szám
12 Az ég olyan kék mint a reneszánsz festők képein Mária palástja. Mint Raffael képein a Szűzanya szemei. Az ég nem tartja visz- sza kincseit; a nap olyan arany-zuhatagot vet a stációképre, hogy szinte elvakul a szemem. A lombok suhognak és suttognak:- Minden anya olyan, mint Szűz Mária!- Szűz Mária olyan, mint az anyánk... Körülnézek. Nem tiltakozik az ég kékje. Tovább ragyog a nap. A fák mintha litániát mondanának Mária és a többi anya tiszteletére. Egyre ezt a két mondatot ismétlik. Tűz Tamás verse GÁBOR FÖANGYAl Szellő sem tudna csöndesebben követként jönni, szállani. Amint könnyedén földre Iebben, megragyognak a szárnyai. Nem görnyedez a szó alatt sem, amit ajkára Isten írt. Fénylő hajszála meg se zizzen, úgy mondja el a drága hírt. Kezében gyönge liliom van • békét nem hozhat senki karddal . s amíg köszönti Máriát, feledtetni is tudja nyomban a régi, édenkerti angyal félelmetes lángpallosát.
