A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-02-01 / 2. szám
33 ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK „TANÚSÁGOT TESZTEK MAJD RÓLAM...” A szenvedés tanúság- XXIII. János pápa 1962 pünkösdje te le. jén, közvetlenül a II. Vatikáni Zsinat elsőülésszakának megnyitása előtt, az ünnep szentleckéjéből az Úr Jézusnak e búcsúszavait választotta szentbeszédje tárgyául:... "Mikor a Szentlélek leszállt rátok, erőben részesültök, úgyhogy tanúságot tesztek majd rólam Jeruzsálemben, meg egész Júdeábán és Szamariában, sőt egészen a föld végső határáig". (Ap. Csel. 1.8.) Boldogult Szentatyánk előbb arra mutatott rá, hogy Jézusnak e szavai beteljesültek az Egyház 1900 éves történelme folyamán. Mert az apostolok és evangélisták, pápák és vértanúk, egyházatyák és egyháztanítók, szentek a világ minden népfajából, minden életállapotból, továbbá a hithü, buzgó hívek gyermekkortól a már roskatag aggastyánokig minden életkorban, mindmáig valósággá váltották az első Pünkösddel megkezdődött nagy föladatot: Krisztus tanítványainak és híveinek tanúságot kell tenniük Mesterükről, Megváltójukról. Ám ugyanakkor XXIII. János pápa arra is fölhívta hallgatói figyelmét, hogy magán a Szentföldön, amelyen az apostolok és Krisztus más tanítványai tettek tanúságot, elnémult a tanúságok hangja. Ugyanúgy, amint nem hallható többé azokban az országokban sem, amelyek ismertek voltak keresztény mivoltukról, de ma a "néma egyházat" alkotják. János pápa azonban kijelentette azt is, hogy a szenvedés is egy módja a tanúságtételnek, egyesítve Urunknak azzal az áldozatával, amellyel önmagát áldozta föl a Kálvárián. FRINGS BÍBOROS, kölni érsek, néhány hónappal később ugyanerről a tárgyról beszélt és azt így értelmezte: "Napjainkban az Egyház arra kapott meghívást, hogy a legmagasabbfokú tanúságot tegye Krisztus mellett, ti. a szenvedés tanúságtételét. Nem volna szabad elfelejtenünk azt, hogy a legutóbbi félszázadban sokkal többen haltak vértanúhalált hitükért, mint a római egyházüldözés első három szá
