A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
47 tésemre, már az első este hallottam a gongütéseket, amivel figyelmeztették a lakosságot, hogy híradás következik. Négyen-öten üldögéltünk a kertben. Nehézéletű, kérgeskezű kínai parasztok mesélték keserveiket. Az egyik háztetőn megkezdődött a híradás: - Holnap reggel, pirkadáskor minden férfi és nagyobb gyerek közmunkára indul. Árkot kell ásni a japán ördögök támadása ellen. Emberek! Türelem! Kitartás! Nem a gabona most a fontos, hanem a közérdek! Külföldön már győzött a megváltó kommunizmus! Már megmozdult Olaszország! Franciaország egy-kettőre a kezünkben lesz. Oroszország a legszebb ország. Olyan lesz Kína is. Csak türelem, emberek! Mi, akik győztünk a japán ördögön, győzni fogunk a bitang gazdagokon! Egy kis türelem, emberek! Kitartás! A híradó vontatott éneklő kiáltása volt az egyetlen hang az egész tájon. Körülöttem a gazdák hallgatták egy darabig, aztán megszólalt az egyik:- Megint árokásás. Márteleárkoltuk az egész vidéket. Már agyonfúrtuk a föld gyomrát, hogy ezek a bitangok bujkálhassanak. Nem a japán ellen van ez. Az megy magától. Aratni kell. Nem engedik a gazemberek... Majd csak ügyetlenkedjenek az asszonyok meg a kisgyerekek a földeken __ Másnap a falu háromnegyed része lassan, lomhán és elégedetlenül megindult, hogy hosszú árkokat has ítsonfalutól faluig. A kommunista gerillák így az árokban lopakodva észrevétlenül kalandozhattak. Másnap elmentem a szomszédos községbe. A lakosság fele keresztény. Vasárnap volt. Itt nem rendelték a népet közmunkára. Háromszázan voltak misén, pedig fölmentést kaptak a sürgető munka miatt. Prédikáltam, miséztem, áldást tartottam és egy beteghez elvittem az Oltáriszentséget. Első plébánoskodásom egyedül egy régi kereszténységben! Minden gyönyörűen ment. Könnyekig meghatódtam a nép buzgóságán. De szégyen is ért. Bent akadtam a mise előtti szenteltvízhintés éneklésében. Az öreg egyházgondnok ajánlkozott, hogy megtanít rá. A keresztények - mondta - megszokták az éneklést. Minden nagyobb ünnepen a De Angelist énekli az egész falu. Mise után egy fiatal, sovány ember jött be hozzám. Leült, elővette nyugati pipáját, rátömött és otthon érezte magát. Megtudtam tőle, hogy apja híres bölcs volt, a vidék esze és tudósa. Meghívott magához. Elmentem. Lakásuk egyszerű, de tágas parasztház tele volt aggatva rámázott, fába vésett aranyozott betűkkel és piros selyemre mintázott dicsérő föliratokkal. Ez mind apja dicsősége volt.