A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-09-01 / 9. szám

48 csálták és nem tudtak mit kezdeni vele maguk a tisztviselők sem. A nép még kevésbé. Miután megtudták, milyen egyszerű elkészíteni, már becsülni kezdték, de akkor meg már nem jutott el a néphez, ha­nem a hivatalnokoknál, ismerőseik és barátaik asztalán fogyott el egy-kettőre. Belső-Kíhában az a közvélemény, hogy sebeket, külső sérülést még jól kezel a külföldi orvostudomány, de belgyógyászata alatta van a kínai módszereknek. A kínai orvos nem használ műszereket, leg­feljebb tűket, amivel az idegközpontokat döfik meg. A nyugati beteg­kezelés első sikere az injekciózással indult meg és sokszor a beadott orvosság után ráadásképpen legalább egy injekciós tűszűrást kellett még adni, hogy a pszichológiai hatás is teljes legyen. A vörösök pontosan az ellenkezőjét csinálják. A "tudomány" alap­ján állnak, figyelnek, tanulnak, használnak mindent, ami nyugati or­vostudomány és technika körébe tartozik. A vallás szerintük tudo­mányellenes babona, a lelket nem találja meg a bonckés és így to­vább. Minden külföldön hangzatos materialista, ateista és kommu­nista elvet itt visszahall közöttük az ember. Nem egyszer persze rosszul szövegezve. A két orvos inkább csak a kötözéseknél segített. A gyógyszertáros visszavonult, magányos ember volt. A fiatal orvos szobájában angol és német orvosi könyveket láttam, ami nagyon meglepett ebben a pri­mitív társaságban. A személyzet azt suttogta, hogy a fiatalember képzett orvos és operál mindent, vakbelet is, szemet, amire csak szükség van. A fiatal doktor föltűnően került. Vártam az alkalomra. Egyelőre lekötöttek a kis kiszolgáló gyerekek. Ezeket a kis falusi vadvirágokat úton-útfélen szedték össze. Jóról, rosszról nem sok fogalmuk volt. Kíváncsian forgolódtak a fogadóban, ahova beteleped­tem, egyrészt, hogy le ne foglalják, másrészt, hogy rajtam keresz­tül érintkezzenek a beteg Szü atyával. (Folytatjuk) HALOTT AI NK: Mrs. Anna Nemes, Hamilton, Ont. Canada Mr. László de Vitézy, Charlotte, N.C. R. I.P.

Next

/
Oldalképek
Tartalom