A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-01-01 / 1. szám
A kiéhezett Shanghai mögöttünk maradt egyre ritkább villanyfényével, leállított autóival, éhező tömegeivel, egyre több vidékről odavont japán csapatával. A betonházakat fönt civilek, alul katonák lakták, vagy éppen hadianyag. Ha bombázás jön, először a civil lakosság repül a levegőbe. Láttunk már ilyen színjátékot. A Csendes Óceánról vagy Japán bombázásáról visszatérő amerikai gépek meglátogatták a várost. Hol a villanyközpont, hol a repülőterek benzinje robbant. A kis vadászgépek leereszkedtek a Jangzekiang vize fölé, vadász- tak a haj ókra. Aztán a vasúti síneket kísérték felülről és hirtelen lecsaptak a mozdonyokra éles gépfegyverkattogással. Sem hajó, sem mozdony nem menekülhettek. Néhányan, nem a veszély, hanem a drágaság elől Belsők ina egy régi missziója felé utaztunk, hogy ott folytassuk tanulmányainkat. Veszély mindenütt leselkedett, egyáltalán az egész élet veszély volt azokban a hónapokban. A végállomásról agyonácsorgott lábakkal, álmatlan szemekkel és összetörve lábaltunk a várakozó öszvérkocsihoz. Sohasem volt nagy élvezet utazni, most a kilőtt mozdonyok és kifutott vasútikocsik elégett, átlyuggatott hullái között, katonaságtól zsúfolt, rendetlenül közlekedő vonatokon még kevésbé. Végre is egy napi kocsiútra voltunk az ős shienshieni missziótól. Az öreg kocsis - ötven éve szolgálta már a missziót - pislogó ravasz szemével üdvözlést hunyorított és nem ellenkezett, mikor gyalogolni akartunk a kocsi mellett. Hosszú az út, a két egymás elé fogott öszvér erős, de majd elfáradunk, gondolta az öreg. Ha mi elfáradtunk, jó lesz, ha pihentek az öszvérek. Belsőkínai helyzetkép. - 19 45 . --------- Cser László S.J.