A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-09-01 / 9. szám
4 P. Baják Mihály S.J. egw darab kentjér... Ott fekszik asztalodon reggel, délben, este. Bamapiros a kérge, szép fehér a bélé. Talán föl sem merült elmédben a kérdés: hogyan került asztalodra. Ha tetszik, megeszed; ha nem, ott hagyod, sőt esetleg azzal sem törődöl, ha a moslékba kerül. Pedig az a darab kenyér tele van problémával. Mennyi verej- tékes munkát, szociális munkát, gondot, sőt szeretetet jelent csak egy darab kenyér is! Előállításához igen sok minden volt szükséges. Az ekén, a fogason, a boronán, a vető-arató és cséplőgépen, a malmon, sütőberendezésen száz és száz munkás kéz dolgozott. A földműves gondosan előkészítette a talajt a vetésre, szántással, porha- nyítással; azután következett a vetés. Vetés után egy ideig szünetelt a földműves munkája, egy időre. Ekkor megkezdődött a legfontosabb; az Isten munkája! Az elvetett mag nedvesség nélkül ki nem kelhet, nem növeked- hetik a kikelt gabona. Ha a gazdának ezer négyzetméternyi búzavetése van, ennek egyszeri, alaposabb megöntözéséhez legalább tíz köbméternyi vízre volna szüksége. Hány kutat kellene ezért kiszivattyúznia, hány fordulót tennie szekerével! Amire a földműves nem. képes, elvégzi azt az Isten bölcsessége és hatalma. Látszólag egyszerűen, valójában csodálatos bölcsességgel a párolgás törvényei által fölemeli a roppant víztömeget sok kilométernyi magasságba, ahonnan az mint áldásos eső hull alá a vetésre. Es ezt teszi nem egyszer, hanem sokszor. A nedvességtől átázott, megmelegített búzaszemben megindul aztán egy csodálatos folyamat: az élet. Kicsirázik, gyökeret ver és azzal fölszívja a vízben föloldott, élettelen, szervetlen tápsókat. Hogy azokat a növény fölvehesse magába és élő anyaggá formálhassa, okvetlenül szüksége van fényből és melegből áradó energiára.
