A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-08-01 / 8. szám
35 kapóra jött a nagy felfedezés; van a Deák-téren egy üzlet, ahol ingyen osztogatják a Krisztus tanairól szóló könyvet! Rohantam a Deák-térre. Igen, valóban volt ott egy protestáns könyvesbolt. Dobogó szívvel kértem az Új Testamentumot. Kifogyott már a magyar kiadás, - mondták - akarok-e németet? Hogyne akarnék! Biztonság kedvéért meg is kérdeztem: mennyibe kerül? Semmibe. Ingyen adják... Különös, nagyon különös... Felszálltam a villamosra és egyenesen kimentem a Margit-sziget- re. Ott, aromokközelében, találtam egy jól elrejtett padot. Kezdtem olvasni a könyvet. Ragyogó, kora délutáni napsütés volt, amikor olvasni kezdtem és egyszerre csak azon vettem magam észre, hogy este van és nem látom a betűt. O! micsoda varázserejű, csodás könyv ez! Az egyetemen irodalom volt a főszaktárgyam. Három nemzet irodalmát - nagyjából - ismertem már, de ilyen könyv még nem akadta kezembe. Ez nem is könyv, ez élő lélek: Jézus Krisztus lelke. De ki ez a Jézus Krisztus? Mostanáig azt hittem róla, hogy egy idegen vallás idegen prófétája. De nem, ez nem idegen próféta. Jézus hangját én ismerem, mintha már hallottam is volna... Lelkemnek a legtitkosabb, belső hangja rejtélyesen összefonódik az Úr Jézus hangjával. Lelkem csüng Krisztusnak minden szaván és görcsösen kapaszkodik az Evangéliumba. Lelkem szerelmesen hódol Krisztus előtt és boldogan húzódik meg a Mester lábánál. Repeső öröm fakad szívem mélyén, és felcsendül benne újra a régi dal; a szívembe temetett, titkos dalocska. De ez a dal már nem kicsiny, bujkáló forrás. Folyam lett belőle. Betölti egész lelkemet, szinte túlárasztja és zengi éltreszóló, győztes biztonsággal; - Rád találtam, Isten! Tied vagyok, Uram! Nem bírtam megválni az Evangéliumtól. Folyton olvasgattam. Alighogy befejeztem, megint újra kezdtem. Lelkem rajongó, szerelmes tanítványa lett a Mesternek. De minél inkább tanulmányoztam az Evangéliumot, annál inkább észrevettem, hogy sok mindent nem értek. A könyvemben (protestáns kiadás) nem volt semmiféle magyarázat és tűnődni kezdtem: vajon miért mondja a Mester egyszer azt, hogy ő az Emberfia, máskor meg, hogy az Isten Fia? Mit jelent az, hogy enni kell az Emberfiának testéből? És "ezt cselekedjétek az én emlékezetemre"? Mit kell szó szerint és mit kell képletesen értelmezni? Talán sok minden csak azokra vonatkozik, akik Krisztussal egy időben éltek? Manapság mindezt, hogy lehetne szó szerint megvalósítani? (Fogalmamsem volt az Oltáriszentség létezéséről.) Épp ily homályosnak tűnt előttem ez is: - "Bizony, bizony mondom nek-