A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-07-01 / 7. szám

41 lelkiismeretes modora gyorsan elősegítette őt munkahelyén. A régi gazdagság ugyan soha többé nem tért vissza. De nyert más valamit. Valami végtelenül jobbat: megtanult dolgozni és másokért élni. Meg­nősült, szép nagy családot adott neki az Isten és mindenki azt mond­ta róla: de boldog család ez! S igazuk volt. Izraelnek is használt a borzalmas lecke. Legalábbis egy részé­nek. Ennek a nagy átalakulásnak előkészítői és bevégzői voltak a pró­féták. Ők már jó előre megjövendölték a nemzeti katasztrófát. Ször­nyű vészharangokat kongattak a könnyelmű nép fülébe. Ezért voltak olyan népszerűtlenek, míg éltek. Csak béke- és rendzavaró eleme­ket láttak bennük. Mikor azonban a vész bekövetkezett, megint csak ők voltak, akik hallatták szavukat. Segítettek, vigasztaltak, bátorí­tottak. Sközbennem szűntek meg jövendölni. De most már csupa ör­vendetes dolgokat:- hogy Izrael űjra haza fog térni,- hogy megint fölépítik Jeruzsálemet és a templomot,- hogy Isten megsemmisíti Izrael összes ellenségeit,- hogy eljön a megígért szabadító Megváltó, az igazi Dávid, Jávé Fölkentje, Messiása, hogy megváltsa népét, Izraelt. Először mint magától értetődő dolgot prédikálják, hogy Isten megsemmisíti Izrael valamennyi ellenségét. S valóban; alig néhány évtizeddel Jeruzsálem pusztulása után összeomlik a babilóniai világ- birodalom és a zsidók hazatérhetnek Jeruzsálembe. Megkezdődik Iz­rael szétszórt fiainak egybegyűjtése a próféták jövendölése szerint. Fölépülnek Jeruzsálem falai, a város újra benépesedik; sőt Jávé temploma is áll Sión szent hegyén. Minden úgy történt, ahogy a pró­féták megmondták. Azaz: mégse egészen. Mert valójában csak gazdát cserélt az ország. Babilon leom­lott ugyan, de utánuk a perzsák, egyiptomiak s végül a rómaiak di­rigáltak a zsidó népnek. Izrael egybegyűjtése csak részben követke­zett be. Hiszen az elhurcolt tíz törzs mindörökre elveszett, s a zsi­dók igazi szétszóródása csak ezutánkezdődött el nagyobb mértékben. Igaz; a város és a templom tekintélye egyre jobban nőtt, de nem volt király, aki uralkodott volna Izrael fölött. Dávid utolsó sar­ja gyermek nélkül hunyta le kiégetett szemét. Annak azonban, aki még most is hitt, egyre jobban fölnyílt a szeme egy eddig soha nem álmodott világ látására. Izrael ellenségei tulajdonképpen Isten mindenkori ellenségeit akarják jelképezni. A próféták prédikációja mind világosabban föltárja a titkot a hívők előtt;

Next

/
Oldalképek
Tartalom