A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-01-01 / 1. szám

22

LELKEM ÚTJA- Egy megtérés története. Gyermekkorom vallása.

Otthon vallásról soha nem beszéltek. Csak arra tanítottak, hogy van egy j ó Isten, mindnyájunk teremtője, Atyja. Fenn lakik az égben, lenéz és vigyáz rám és mindennap kell hozzá imádkozni. Meg is tanítottak egy esti imádságra; "Fáradt vagyok, nyom az álom, bágyadt szemeim bezárom... Édes jó Istenem, kérlek, vigyázz szüléimre, testvéremre, rám és áldj meg minket. Amen. "

A jó Istennek háza is volt: a templom. De mi soha semmiféle templomba nem jártunk. Volt két nagy ünnep is; a karácsony meg ahúsvét. Karácsonykor mindenki kapott sok szép ajándékot. A szobalány azt mondta nekem, hogy az ajándékokat a Jézuska hozza. De Anyuka azt mondta, hogy ne hallgassak a szobalányra, mert nem is a Jézuska hozza az ajándékokat, hanem egy kis angyal. Nekem igazán mindegy volt, hogy Jézuska hozza, vagy angyalka hozza, de mivel a Jézuskáról nem tudtam, hogy milyen, az angyalkát meg ismertem képről, hát mégis inkább az angyalkában hittem... - Húsvét is nagyon szép volt. Már napokkal előbb sütöttek, főztek a konyhában. De húsvét előtt, pénteken, mégis rossz ebéd volt: tejleves meg főzelék. Húst nem is ettünk. Meg is kérdeztem Anyukát, hogy miért nem eszünk ma húst? Azt mondta: - Nagypéntek van. Ilyenkor nem való húst enni. - De miért? - kíváncsiskodtam tovább. - Mert hát - izé -hogy is mondjam, nagy általánosságban ez így szokás. - Nagyszombaton a szakácsnő meg a szobalány nagyon örültek, mert kimenőt kaptak délutánra. Volt ugyanis nagy ünneplés a városban. Úgy hívták: Feltámadás. Az ablakból láttam, hogy nagyon sok ember megy feltámadni. De mi soha nem mentünk. - Húsvétvasámapon végre eljött a Nyuszi és hozott pirostojást. Ha valaki ebben az időben megkérdezte volna tőlem, hogy milyen vallásé vagyok, nem tudtam volna rá felelni. Sejtelmem sem volt a vallásomról.