A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-04-01 / 4. szám
47- Amelyikben az öcsémet megkínozták! Nem tudtam, hogy a misszióban volt a japánok börtöne. Lien Jung öccse munkás volt nálunk. A kertben dolgozott. Egyszer lehúzta ing- jét és széles, mély, lila foltok tarkították felsőtestét. A raktárak előtt álltunk. Lien Jung berúgta az egyik ajtót. Villanylámpája fényében hosszú, keskeny szoba nézett az éles fénybe. Mint a vándorcirkuszok, oroszlánketrecei álltak a cellák kalitkaszerűen. Nem vasból, hanem erős gerendákból. /- Ezekben a cellákbannéha tíz-húsz ember is sínylődött. Úgy, hogy le sem ülhettek. Itt volt az öcsém is.- Hogyan történt?- Úgy, hogy a szülőfalumat meglepték a japánok. A vörös katonák már elillantak. A falu fiatalsága közül összefogtak tizenkettőt. A gyanúsakat. Akkor éna vörösöknél voltam. Valaki beárulhatta a családunkat. Az öcsém a földünkön gazdálkodott. Nem törődött a kommunizmussal és japánokkal. Elfogták és idezárták. Megrémültem. Harmadnap reggelén már itt voltam a misszió körül. Megtudtam, hogy nyolcat agyonlőttek. Közöttük van-e öcsém? Senki semtudta. Egy-két barátommal éjjel kiástuk az árokban elföldelt hullákat. Gyertyafénynél végigvizsgáltam mindegyik arcát. Ismerős arcok voltak, de öcsém nem volt köztük. Mit csináljak? A következő éjjel két fa- lubelimmel aláástuk a kőfalat. Veszélyes munka volt. Tudtam, hogy őrség alszik a börtönben fegyveresen. Lassan és halkan dolgoztunk. A tenyeremről folyt a vér, mire át tudtam bújni a fal alatt. A börtön hátsó falához lopakodtam és a felső szellőztetőlyukhoz másztam. - Öcsém, itt vagy? - suttogtam be. Először nem jött válasz. Újra kérdeztem, most már hangosabban. Nyöszörgés felelt: - Bátyám, bátyám... Bár lőttek volna agyon, mint a többieket... Félholtra vertek. Tüzes vasakkal égettek. Jobb volna nem élni... - Türelem, kis türelem még, öcsém - biztattam. - Tetesd magadat félholtnak. -Nem kell tetetni, az vagyok már. - Majd én kitalálok valamit! - A misszió körül maradtam. Mindenáron a kínai tolmáccsal akartam összetalálkozni. Ezektől a gazemberektől függött élet-halál, mindig. Az ostoba japánok nem boldogultak egyedül. Elfogások, följelentések, minden a tolmácsok kezén ment át. Ha azok azt mondták, ez kommunista, akkor a halálfia volt. Ha azt mondták ártatlan, akkor alapos veréssel megúszta akárki. Nem tudom, mi gyűlöletesebb: a japán katona-e vagy kínai tolmácsaik? A japánok is pénzéhesek most már. De ezek a tolmácsok! Csak azért tanultak japánt, hogy meggazdagodhassanak egy-kettőre munkanélkül. Az akkori tolmács bitangabb volt a többinél is. Lestünk rá, de sohsem tudtuk elkapni, mert mindig
