A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1966-04-01 / 4. szám
45 ÁLLÍTSAM csak minél élénkebben lelki szemem elé akár haláltusáját az Olajfák-hegyén, akár hosszú órákon át tartó észbontó kínjait a keresztre szögezve... És amikor Ót, az ártatlant, a végtelenül Szentet a földön vergődve látom vért izzadva rettegésében a rája váró szörnyű szenvedések súlya alatt, vagy pedig a kereszten függve szemlélem, merem-e fölvetni azt a kérdést, amely egyébként olyan könnyen szakad ki kesergő lelkemből: "istenem, miért kell nekem ennyit szenvednem? Mit vétettem, hogy ennyire érezteted velem haragod súlyát... ?" A szenvedő Krisztus láttára ennek a kérdésnek nincs értelme. Mert tudjuk, hogy az Atya nem azért mérte ki Krisztusra a szenvedést, mert akármiféle bűnnel haragját vonta volna magára... KRISZTUSNAK, az Atya akarata folytán, azért kellett szenvednie, hogy egyrészről az egész emberiséget megváltsa a bűn rabságából, és a bűn borzalmas örök következményeitől, másrészről pedig a saját örök jutalmát és dicsőségét az emberi természet szerint kiérdemelje magának. EZ AZ ÉRTELME a mi szenvedésünknek is; egyrészről mind a magunk, mind más emberek bűneiért engeszteljük ki Isten haragját, másrészről a magunk örök jutalmát biztosítjuk általa. A szenvedésnek ez a kettős, fölmérhetetlenül nagy értéke természetesen csak akkor áll fönn, ha a megszentelő kegyelem állapotában lévén természetfölötti módon "egyek vagyunk" Jézussal és ha a szenvedéseinket mi is azzal a lelkülettel fogadjuk az Atya gondviselő kezéből, amellyel Ó fogadta őket. EBBEN A HÓNAPBAN ismételgessem minél többször szenvedő Jézusunk imádságát; "Atyám, ha lehetséges, vedd el tőlem szenvedéseim keserű kelyhét. De mégis a Te akaratod teljesüljön rajtam, ne az enyém! " Azt a nagy művészetet kell mielőbb megtanulnunk, hogy mindenben, tehát szenvedésben is, Isten imádandó akaratát ismerjük föl és fogadjuk el. Akkor fog minket a mennyei Atya Krisztus testvéreiként felismerni, ha Krisztus lelki vonásai közül ezt a legjellegzetesebbet födözi fel bennünk: akaratának tökéletes összhangját a maga akaratával. Más szóval: az Atya akaratának elfogadása a szenvedésben örök üdvösségünknek és dicsőségünknek legfőbb biztosítéka! Krisztus életében az utolsó szó nem nagypéntek volt a szenvedések özönével, hanem igenis hús vét hajnala a maga nagy boldogságával és az örök élet diadalmas fényével! Testvérem! Rád nézve is, rám nézve is áll; a nagypéntek nem tart örökké, de a húsvét diadala igenis örökké tart. Imádkozzunk, hogy a szenvedő Krisztus iránt való szeretetből, vállaljuk a magunk nagypéntekét!
