A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-04-01 / 4. szám

I

A MINDENNAPOS KERESZTÉNY ELET

4. Mások meghallgatása

"Hallgat* tehát, fiam, ét mutatkozzál bölcsnek, csöndesen megőrizvén lelkinyugalmadat". (Példabeszédek 23,19.)

Ha azt akarjuk, hogy mások megnyissák előttünk szívüket, meg kell tanulnunk valamit, s ez nehezebb lehet számunkra, mint gondolnánk. Meg kell tanulnunk mások meghallgatásának művészetét. Nagyon kevesen értenek ehhez. Az emberek egymással való beszélgetése rendszerint egymás szavába vágó, félbeszakított egyoldalú beszédből áll.

Beszéd vagy párbeszéd?

Amikor két ember találkozik egymással, rendszerint megkérdik: "Hogy van?" - "Hogy mennek a dolgok?" - Dekit érdekel a válasz? Angliában oly gépiessé vált a "Hogy van?" kérdés, hogy illetlenség rá válaszolni, s kifejteni, miként érezzük magunkat. Üres szokássá vált ez az üdvözlés. Elhangzása után az üdvözlő rendszerint elkezd saját magáról beszélni, s végtelenségig részletezi, hogy mit csinál. A megfelelő pillanatban a másik belevág, s elkezdi saját mondókáját, ami csak őt érdekli. Ettől kezdve így folytatódik felváltva, csak a lélegzetvétellel szakítva meg a szóáradatot, s mindegyikük meg van elégedve vele, míg folytathatja saját mondókáját. Torzkép ez? Aligha. Bőven találunk rá példát a társadalmi élet minden színvonalán.

Kevesen hallgatnak másokra. Az emberek úgy látszik, nem veszik észre, hogy két fülük van, de csak egy szájuk, mintha csak a természet is figyelmeztetni akarná őket arra, hogy kétszer annyit hallgassanak másokra, mint amennyit beszélnek. A szóáradat oka, hogy mindenki annyira csordultig van saját gondolataival, hogy másoké számára már nincs hely. Ezért szükséges annyira elsajátítanunk a mások meghallgatásának művészetét. A szentek nagy mesterek vol-