A Szív, 1966 (52. évfolyam, 1-12. szám)

1966-03-01 / 3. szám

30

LELKEM ÚTJA- Egy megtérés története.

X. P i u s áldása.

Tizenhárom éves voltam, amikor szüleim nagyobb utazásra magukkal vittek Olaszországba. Bejártuk a híresebb városokat és megtekintettük a múzeumokat. Utunk folyamán Rómába értünk. Édesapám azt mondta, hogy a legnagyobb római nevezetességek egyike a pápa, a katolikus Egyház feje. Távoli országokból zarándokolnak ide emberek, hogy láthassák a pápát. Nos, ha már itt vagyunk Rómában, mi sem fogjuk ezt elmulasztani, elmegyünk a pápához.

A szükséges engedélyek megszerzése sok utánjárással járt. Emiatt nem is jutottunk el minden múzeumba. Én bosszankodtam, miért nem nézzük inkább a festményeket? Hiszen az csak érdekesebb, mint a pápa! De mikor bejutottunk a Vatikánba, egészen elámultam; mennyi aranyos, díszes terem, mennyi gyönyörű freskó, mennyi drága műremek! Hiszen ez szebb, mint a királyi palota! Milyen lehet akkor a pápa?! Bizonyosan ragyogóbb és fenségesebb, mint maga a király. Dobogó szívvel lestem, hogy meglássam a pápát.

Különböző termekben helyezték el a zarándokokat. Mi egy kisebb, egyszerű terembe jutottunk. Sokáig várakoztunk... Egyszer csak jelzik a pápa jövetelét! Térdre borultunk...

Belépett a terembe egy fehér ruhás, őszhajú öregember, felemelte kezét magasra és csöndes, szelíd, áhítatos hangon elrebegett egy áldást. Alighogy feleszméltem, már tovább ment, a másik terembe. Nyomában ott maradt az áhítat. Könnyes szemű emberek meghatot- tan sugdosták; X. Pius Őszentsége.

Hat ez volt a pápa? Ez a jóságos szavú, fehér ruhás ember? Hát nem ül magas trónon? Nincs bíbor palástban? Nem harsog a hangja? Nem is büszkélkedik? Ez mégis csak egészen más, mint a király... Lelkemben homályos sejtés ébredt; létezik másfajta nagyság is, mint a királyok nagysága...