A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-12-01 / 12. szám
17 Béky Gellert S.J., Japán aaa. wMm t. st ©a A testvér Júda mélyen megrendült Szamaria bukásának hallatára. Nem is csoda, hiszen ők is Abrahám leszármazottjai voltak. Izrael büszkesége: a tizenkét törzs, semmivé lett. Csak Júda élte át apusz- tulást. A nemzeti katasztrófát úgy értelmezték a fönnmaradt hívő zsidók, mint Isten megérdemelt büntetését, mert atyáik "pogányok módjára éltek", azaz; az egy Isten helyett bálványokat kezdtek imádni. (IV. Kir. 17. 8-12.) De nemcsak Szamaria vétkezett bálványimádással; nem egyszer Júda királyai sem voltak különbek Szamaria királyainál. Szamaria bukása után azonban a búnbánat hullámai csaptak át Júda királyságán. Ezekiás király a régi formájában szerette volna visszaállítani az atyák hitét és az ország függetlenségét. Könyörtelen szigorúsággal kiirtotta a bálványimádásnak szentelt templomokat, a "szent helyeket" elpusztította, a "szent fákat" kivágatta (mind a bálványimádás megtestesítői), a bálványszobrokat összetörte. Ügyes és okos politikájával viszonylagos jólétet és békét teremtett az országban. A krónikás szerint Dávid óta nem volt hozzá hasonló király Júda királyainak székén. (II. Kir. 18. 3. 5.) S még neki sem sikerült az Asszíriával való összeütközést kikerülnie. Húsz évvel Szamaria bukása után már Jeruzsálem falai alatt álltak a roppant asszír seregek. Júda nagy része az ellenség kezébe került. A szövetségesek éppen eléggé el voltak foglalva önmagukkal, mert őket már előbb letiporta az asszír óriás. Igaz, Szedekiást, az új királyt, nem érte egészen váratlanul ez a fordulat. Milyen jó is volt, hogy már jó előre megerősítette Jeruzsálem falait és bástyáit! Sőt még egy hosszú alagutat is vájt a föld alatt a kősziklán át, hogy a városvízellátását ostrom idején is biztosítsa. Mert az egyetlen forrás a falakon kívül volt és ostrom közben az ellenség könnyen elvághatta
