A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-11-01 / 11. szám
44 Sőt Omri alatt (886-875) még külpolitikai tekintélyre is sikerült szert tennie. Az asszír ékírásos emlékek Palesztináról csak úgy beszélnek, mint "Omri országáról" és földjéről. Sőt még Jehu is, aki harminc évvel később véget vet az Omri-dinasztiának, csak úgy szerepel az asszír krónikákban, mint "Omri fia". Mindez annak a jele, hogy a különvált Izrael igen ügyes külpolitikát folytatott. Am a dicsőség nem volt hosszúéletű. Izrael egyre gyöngült, egyre kisebb lett. Az első időkben Izrael és Júda ádáz ellenségei egymásnak. Később azonban megbékél egymással a két testvérország. De már ez sem használt semmit. Nemcsak a nép lett hűtlen apái hitéhez. Igen sokszor maguk a királyok jártak elő istentelen, rossz példájukkal. Az egyistenhit és a bálványimádás élethalálharca kezdődik el és tart egész a fogságig. Izrael Istene, Jávé, vívja nagy, szomorú harcát Mezopotámia és Kánaán isteneivel egy nép leikéért és szereteté- ért... Ez volt a helyzet 722-ben is, amikor Asszíria újra elindította hadait nyugat felé. Ez az év eltörölte Izraelt királyostul, népestül a térképről. A főváros, Szamaria, rommá lett; az országot földúlta az ellenség. A nép egy részét meg elhurcolták Asszíriába. Nem hagytak ott senkit a szegény proletárokon, zselléreken kívül. Az elhur- coltakhelyébe idegen, szintén legyőzött, néptörzseket telepítettek a győztesek: arabokat és más, jobbára babiloni eredetű, különböző fajú csoportokat. Ebből a furcsa egyvelegből született meg a zsidók szemében később annyira utált népfajta, amelyet az evangéliumok a "szamaritánus" névvel jelölnek meg. Mivel pedig a betelepített törzsek egytől egyig pogányok voltak, magukkal hozták régi pogány isteneiket és szokásaikat is. A maradék izraelita lakosságnak azonban Jávé volt még mindig az Istene. Ezért az asszír király a kor szokásainak megfelelően egy papot küldött az elhurcolt zsidók közül az új telepesek közé, hogy megtanítsa őket "az ország istenének tiszteletére". (II. Kir. 17.27.) Ennektermészetesen az lett a következménye, hogy a nép végül is alig tudott különbséget tenni a sok isten között. A zsidók egyisten hite ilyenformán a legszánalmasabb formákat öltötte magára a századok folyamán. Érdekes, izgalmas útleírás! MEGY ER JÓZSEFSPANYOLORSZÁGI NAPLÓ Ára: 5.50 dollár • Megrendelhető: A SZÍV kiadóhivatalában