A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-11-01 / 11. szám

37

A válság A tekintély válságát két főokra lehet visszaveokai. zetnünk. Az első: a gyakorlati letérés a keresztény életfölfogásról. A keresztény életfölfogás ugyanis Istentől származtatja a tekintélyt. Mivel minden szervezett társulás esetén (pl. részvénytársaság, sportegyesület, hadsereg, stb.) kell kormányzó főnek lennie, akinek az alárendeltek engedelmeskedni kötelesek, az ember természetéből folyó társulásokban is (család, állam) kell kormányzó, törvényhozó, végrehajtó tekintélynek lennie! Ha Isten maga rendelte úgy az ember életét, hogy természetszerűleg egy család és egy állam kereteibe tartozzék bele (természetfölötti vonatkozásban pedig az Egyházba kellene tartoznia), akkor szükségképpen rendelte azt is, hogy ezekben az emberi csoportosulásokban, életkeretekben legyen kormányzó tekintély is. A legutóbbi másfél-két évszázad alatt úrrá lett vallásellenes, vagy vallásnélküli életfölfogásnak eredménye az, hogy - Istent elvetvén - elveti a tekintély egyetlen rendíthetetlen alapját is. Vallás nélkül nincs lelkiismeretbelikötelezettség; akikben viszont nincs lelkiismeretbeli kötelezettségtudat, azok csak addig fogják a "törvényt" megtartani, amíg a rendőr szemét magukon érzik. Hacsak le nem ütik a rendőrt, amint az manap már nem is olyan ritka eset. Ha nincs súlyos lelkiismeretbeli kötelezettség az állami törvények betartására, akkor nagyon érthető az a mind sűrűbben ismétlődő botrány, hogy maguk a rendőrök (fel a legmagasabb fokozatokig!) társulnak össze gonosztevőkkel, csempészekkel, stb.

Ezek a tények nyilvánvalóan igazolják, hogy Isten nélkül nincs igazi tekintély. Ha kidobjuk Istent, az Istenre épülő tekintélyt is kidobjuk; azt semmiféle véges tekintéllyel nem lehet pótolni.

Visszaélés a A tekintély fokozatos összeomlásának másik tekintéllyel, főoka: a tekintéllyel való visszaélés. Allez mindenekelőtt az államhatóságok tekintélyére nézve. Ahol az állam az alattvalókat jóformán minden emberi joguktól megfosztja, minden birtokukból kivetkőzteti ("államosítás" meg "termelőszövetkezet" stb. cinén) és az alattvalókat egyszerűen rabszolgákként dolgoztatja, ott előbb-utőbb be kell következnie annak, hogy az alattvalók ott bújnak ki az igazságtalan, jogtipró törvények alól, ahol csak alkalom nyílik rá, és ott és úgy károsítják meg a rabszolgatartó államot, ahol és ahogyan csak lehetséges. Az alattvalókban előbb-utőbb olyan képmutató lelkűiét alakul ki, amely egy állam erkölcsi és gazdasági összeomlását vonhatja csak maga után. Századunknak szomorú vonása az, hogy a kereszténységgel ellentétes ala-