A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-10-01 / 10. szám

35- Hát soha nem gondoltam volna, hogy a Plébános Úr ilyen nagy pedagógus - adta a bankot a pedagógus szó megnyomatékolásával a bakter.- Miből gondolja, - kérdi a pap.- Hat a fiacskám meséli, hogy átváltoztatta azt az égetni való Peti gyereket!- Melyik Peti gyereket - álmélkodik a plébános.- Csak így ismerem Bódikám beszédéből. Valami Peti, aki az iskola réme volt. Mindenféle válogatott csínytevéseket követett el.... még az ostyát is ellopta és most ő lett az osztály legkiválóbb gyereke!- Peti? Peti? - eszmélkedik a pap. - Nincs is Peti abban az osztályban, amelyikbe a maga fia jár...- Nem lehet az kérem, hiszen a fiam másról sem mesél csak a Petiről.

A lőcsfalvi pap hirtelen kezdte magát kényelmetlenül érezni, mert átvillant az agyán a lehetősége...- Kenyeres úr említé az előbb az ostyalopási históriát... Tudja, ki az a Peti, akiről a maga Bódika fiacskája mesélget?- Hm? Hát valami Peti... biztosan van vezetékneve is.- Kedves Kenyeres Uram, ez a Peti igazi nevén Kenyeres Boldizsár, ifjú... a maga drágalátos csemetéje... De összes csínytevése közt, úgy látom ez a legzseniálisabb...- Hogy-hogy?... Lehetetlen... Az én fiam?- Bizony, bizony, ő volt az a gézengúz. Megvertük, sarokba állítottuk, bezártuk napszámra...- Ó, most már értem... azért jött haza annyiszor olyan későn s mindig azt mondta, hogy neki kell vigyázni a bezárt Petire... Megállj te gazember! Majd...- Soh’ se bántsa - csendesítő a dühbegurult atyát... Ne is említse, hogy ismeri fifikáját... Ez már úgyis a múlté... Peti csibész meghalt és Kenyeres Bódika megszületett. A világért se említse. Hadd maradjon így!- O, hogy restellem, - törölgette homlokát a bakter úr.- Soha se restellje.Mi is voltunk gyerekek! De ez a fifika, amivel szüleit is félrevezette... ez a legjobb!

Közben fütyült a vonat... Beszállni!

Felkászálódott a lőcsfalvi pap is és Pestig kuncogott magábanBó-