A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám
6 MISSZIÓS IMASZÁNDÉK ÁTALAKULÁSOK A • MISSZIÓKBAN Hajdani módszerek. A legutóbbi 4-5 évtized a missziók életében főbenjáró változásokat hozott akülföldi hithirdetők helyzetére és tevékenységére nézve. Régebben a hithirdető nagyobbára azt a szerepet töltötte be missziójában, amelyet a családapa tölt be családjában: vagyis szinte mindenről ő gondoskodott. Nemcsak hittanra oktatta a hitújoncokat, hanem különféle iparágakba is ő vezette be a teljesen kezdetleges viszonyok közt élő "vadakat", ésszerűbb földművelésre, lakás- és életmódra tanította őket. A hithirdető, mint a szellemi és anyagi műveltség terén egyaránt annyira elmaradt népek egyetlen tanítója és vezetője, valahogyan természetesnek és magától értetődőnek tartotta azt a módszert, hogy a megtérítésre váró népet a maga "nyugati műveltségére" iparkodjék elsegíteni. Vagyis egyszerűen a hazulról hozott társadalmi, erkölcsi, kulturális szokásokkal és formákkal helyettesítse be az afrikai, ázsiai, szigetvilági népek helyi szokásait, társadalmi és művészi hagyományait, sőt akárhányszor még nyelvét is. Nem akarjuk most azt keresni, hogy mi volt ebben a módszerben az elfogadható, mi volt benne a kivetnivaló. Csupán azt a tényt akarjuk leszögezni, hogy a pogány népeket egyszerűen alacsonyabbrendű népeknek tekintettük, és mintegy kiskorúakként kezeltük őket attól a felfogástól indítva, hogy a keresztény vallás és kultúra által kell őket jobb és magasabbrendű szellemi és anyagi életfeltételekre elsegíteni. Ez az elv bizonyos mértékig helytálló. Csak onnan származtak a nehézségek, hogy a francia hithirdető a francia, a belga származású a belga, az angol meg az angol műveltséggel azonosította a "keresztény múve Its éget". Nagy átalakulás. Az első világháború után ez a hajdani módszer igen gyors ütemben alakult át, de azt megelőzőleg is többfelé olyan változások mutatkoztak, amelyek új idők kezdetét sejtették. Lehetetlenség egy rövidke
