A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám
I j^risztus azzal vezette közelebb egymáshoz az embereket, hogy Atyjára mutatott, aki minden ember teremtő Istene. Példája arra mutatott, hogy "senki sem szereti jobban felebarátját, mint aki életét adja értük". Szeretet, emberszeretet nincs Istenszeretet és Krisztus-követés nélkül. Mi, minden civilizációs kényelmünk és városi életünk tarka tömegülése ellenére jobban magunkra maradtunk, mint a puszták remetéi. Azok Istent keresték magányukban és meg is találták. Mi magunkat keressük és az emberek, akikhez fordulunk életünk szerepének megértésében félrevezetnek bennünket. Az "emberiesség" jelszava mögött hányszor előtűnik az érdekl "Gondolkodj önállóan! Cselekedj úgy, ahogy te látod jónak" - hangzanak a biztatások. S nőnek a civil törvények ezer és ezer tiltó, büntető paragrafusai. Ki vezet és ki a vezetett? Mit akarnak a vezetők? Mi az igazság? Mi a hazugság? Mi a jó, mi a rossz? Köd lepi el a tiszta erkölcsi látóképességet és vakok vezetnek világtalanokat. ^^eneküljünkki a világból, ha Krisztust választottuk eszményünknek? Hiába menekülnénk, ha nem lenne bennünk az őszinteség, az alázat, az igazság szomja, illúziókkal agyonterhelt magunk zűrzavarában a puszta magánya őrültté tenne bennünket. A cellába zárt gonosztevő is maga van. Szent lesz belőle! ? Lehet, de ellenkezője éppenúgy. A zajgó, illúziókkal magát ámító életben is megvan apusz- taság, az ima és elmélkedés csendje. Ott is adva van a lehetőség, hogy Krisztus tanításához mérjük magunkat. Megvan a bátorságunk, hogy szembe merünk nézni magunkkal? A készség szabadnak lenni Isten Fiainak szabadságában? Ha elismerjük, hogy függünk az Istentől, aki teremtőnk s ha örülünk, hogy van Krisztusunk, aki Isten üzenetét közvetíti hozzánk, ha jobb életünk megteremtésére használjuk amit elénk tár: Tanítását, Egyházát, Szentségeit, Mise-áldozatát, - ha mindez nem megszokott "ez is hozzátartozik az élethez" rutinja lesz, hanem élő élet, vallás, cselekvés bennünk, akkor benne élünk a pusztában, a puszta csendjében, ahol Isten beszél és mi hallgatjuk szavát. lakkor a főparancs, a szeretettörvénye, aTízparancs, az Egyház parancsai nem negatív, tiltó törvények lesznek csupán életünkben, hanem irányító elvek, a pozitív, termékeny kereszténység élet alapjai. Akkor nem vétkezünk Isten, magunk és felebarátunk ellen, - mert szeretjük Istent, magunkat és felebarátunkat. Az érdek, a hatalomra sóvárgó, a hazug, az önző, az anyagiakkal túltömött, lelkiekben oly szegény világban élni fog általunk a szeretet; magunkra találva elhagyjuk magunkat és Istenhez futunk, Isten 4