A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-08-01 / 8. szám
27 Cser László, S.J. ÄOÄM BIJ1E Mifelénk majdnem mindenkinek volt szőlője. Úgy kellene írnom, hogy "szölleje". Mégmost is nehéz megszoknom a hivatalos magyar írást, amit az Akadémia javaik Nálunk a napraforgót "szotyolának" hívták, vagy legalábbis "tányérbélnek". A hibás alma pedig "vakotás" volt. Az ősbűnt az Édenkertben alma okozta. Osszüleink foga alaposan bele is vásott a tiltott harapásba. Én mégsem almáról, hanem egresről akarom elmondani ezt a való történetet. Felénk tehát majdnem mindenkinek volt szőlője. Nekünk is. Nagy öröm volt nézni a vincellért, ha nyeste a sorba állított rizlingtöve- ket. Permetezés idején jó volt nézni a kék füstöt, amint a zöld szőlőlevelekre szállt. Kötözéskor már segíthettünk is, a rafia a karónál marasztalta az elkalandozó szőlőágat. Szüret idején hangos volt a vidék, de a munka láza jókedvű szórakozást is engedett. Metszették a fürtöt, a puttonyosok a présházba hordták. A kád megtelt. A prés alól csörgött az édes lé. Musttal telt hordók kerültek le a pince gyomrába, hogy ott lázálmukban borrá forrjanak. Nyár elején nem akadt különösebb tennivaló a kertek között. Legalábbis nekünk, gyerekeknek nem. Kószáltunk hát a mezsgyék között, alkalandoztunka szomszédok szőlőskertje felé. így történt a baj. En négyéves lehettem, nővérem még egyszer annyi. Amint ott porosz- kálunk a kertek között, PlekPali bácsiéknál a kerítésükön belül szemünkbe villant a még zöld, de hamvas, csábító egres.- Szedjünk! - kiáltotta bennünk a sóvárgó vágy.- Nem a mienk! - kiáltotta ugyanolyan hangosan bennünk a lelkiismeret. így lehetett az, amikor Adám és Éva kéz a kézben, mint jó testvérek az Édenkert gyümölcsösében sétáltak.- Szedjünk!- Tilos, ez az Isten fája, nem a miénk! Ott a Kígyó suttogott, bennünk a szem kívánságának kígyója. A tusakodás eltarthatott egy ideig, de végül is a Kígyó győzött. Nekiestünk a bokroknak. Mikor megtelt mindkettőnk tenyere, körülnéztünk.
