A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-08-01 / 8. szám

15 De belül a szív rejtett zugaiban nagy keserves sóhajtások és még nagyobb szívfájdalmak közt csak egymásra gondoltak s mind a kettő érezte, hogy bizony még most is nagyon szeretik egymást... Hogy köztük bizony semmi sem szakadt el, sőt még erősebb lett a szál... Csak a gőgös büszkeség mutogatja az elszakadt kötél végét... Egyszer Jóskát elfogta a nagy honvágy. Elhatározta, hogy haza lá­togat. Ahogy nagy fejbológatással halad haza felé az erdőn át, egy­szerre csak, mintha a földből pattant volna elő, kit látnak szemei! A Marcsát, amint épp vele szemben jön a kis húgával... Jóska elő­ször arra gondolt, hogy beugrik valami bokorba s elbújik, m% el­haladnak mellette. De újra kitört belőle a színész; - Mit? Megmuta­tom neki, hogy engem ugyan nem érdekel. Még köszönök is neki... Ha kell még beszélek is vele, mintha soha nem lett volna köztünk semmi... így is tett. De a leányban is új erőre kapott a színésznő és az annyiszor meg­játszott szerep. Ó is ugyaníjgy határozott. Csak a kis Juliska nézte őket nagy csodálkozó szemekkel, hogy most aztán, mi lesz? Mikor aztán hallja, hogy nénje, hogy adja a nagyot, ez már sok volt a gyermeki szív igazságérzetének.- Nem is igaz, Jóska Bácsi... Nem igaz, mer’ a Marcsa minden éjszaka magát siratja...- Fogd be a szád, mit hazudol ilyeneket - szól rá a nénje.- Nem hazudok, nem hazudok... Lelkesedett a kis házasságköz­vetítő.- Te Julcsa, befogd a szád, mert...- Nem fogom, osztnem hazudok, tegnap éjszaka is hallottam. Azt mondta: - Jóska, Jóska... a sírba teszel! Igaz! Igaz! Ahogy ezt Jóska meghallotta, csak állt ott, mint egy fatuskó. Le­sütötte a szemeit. Mikor aztán fel mert nézni, a két szem egymás­ba akaszkodott. Nem ért semmit a színészkedés. Mind a kettőjük szemében ott ült a leplezetlen igazság. Ebből aztán érthető, miért választott a lőcsfalvi pap ilyen furcsa témát esketési beszédjéhez Kondor Jóska és Pilipár Marcsa eskü­vőjén. ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom