A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-07-01 / 7. szám
20 tői és vérétől táplálva ezek az egyházak csakugyan fejlődnek és gyarapodnak. Fejlett körükben a Mária-tisztelet is. A szentségeket valóban a kegyelem forrásainak tekintik, van igazi papságuk és Eucha- risztiájuk. A szentségek kiszolgáltatásában szorosan hozzánk kapcsolódnak, és ezért a közös istentisztelet adott körülmények között a főpásztor engedélyével nemcsak lehetséges, hanem ajánlatos is. Különösen gazdag a keleti szerzetesség hagyománya. A keleti mo- nasztikus élet tekinthető a nyugati szerzetesség forrásának is, de a nyugati szerzetesség később is nem egyszer a keleti szerzetesség hatása alatt újult meg lelkiségében. A szentatyák írásaiban található meg legjobban ez a keleti lelkiség, ezért mi katolikusok is csak bányásszuk ki a patrológiai irodalomból Kelet spiritualis kincseit. Ami pedig a keleti ortodox egyházaknak sajátos életrendjét, szervezetét, szokásait illeti, a zsinat itt, hogy minden félreértés ki legyen zárva, ünnepélyesen leszögezi; a keleti egyházaknak azon saját fegyelmi rendjük szerint kell élniük, amely híveiknek legjobban megfelel. Ezt az elvet a múltban nem mindig tartották tiszteletben, jóllehet minden uniós törekvés egyik alapelvének ezt kell tekinteni. A keleti egyházaknak saját teológiai rendszereikről sem kell lemondaniuk. Sajátos vonása ezeknek a rendszereknek, hogy mélyen a Szentírásbangyö- kereznek, a liturgiában is bőven szóhoz jutnak és az egyházatyák műveiben valóságos irodalmat alkotnak. A keleti egyházaknak minden lelki, liturgiái, fegyelmi és hittudományi hagyománya az egyetemes egyház kincse. Mindezt megfontolva a zsinat újból hangoztatja, amit zsinatok és pápák ismételten hirdettek; az unió alkalmával csak azt kéri a katolikus Egyház, amit kérnie kell. Ez ünnepélyes nyilatkozat után a zsinat uniós rendeletében a protestánsok felé fordítja tekintetét. Itt is azt keresi, ami összeköt. A zsinat azonban kénytelen megállapítani, hogy a protestáns egyházak egymástól is annyi mindenben különböznek, hogy alig lehet őket közös nevezőre hozni. A zsinatpr ote stáns testvéreinkről szólva először is azokra gondol, akik Jézus Krisztus Isten és egyetlen közvetítő voltát elfogadják és hisznek a Szentháromságban. A zsinat azonban tudja, hogy ezek is éppen Jézus Krisztus személyére és a megváltásra vonatkozólag eltérnek a katolikus Egyház tanításától. Egyháztanuk és mariológiájuk is különbözik. De kitűnnek általában a protestánsok abban, hogy nagyra becsülik a Szentírást, azt behatóan tanulmányozzák. Benne a Krisztuson keresztül tanító Istent keresik, az Üdvözítő élete fölött szemlélődnek, tanítását hallgatják, halálának és feltámadásának titkán elmélkednek. Másképpen értelmezik a Szentírás
