A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-06-01 / 6. szám
ló Az igazság önmagában nem elég. Nekünk katolikusoknak, XXIII. János és VI. Pál pápáink példáját követve, őszinte alázatossággal be kell vallanunk, hogy az igazság sürgetésében abba a túlzásba sodródtunk, hogy a téves tanításokkal szemben elfoglalt megalkuvás nélküli álláspontunkat kiterjesztettük felebarátainkra is,akika téves tanításban élnek. Holott már az egyházatyák is annak idején, élükön Sz. Ágostonnal, világosan leszögezték a helyes álláspontot: nem tűrhetjük az eretnekséget, de szeretnünk kell az eretnekeket; el kell ítélnünk a tévedést, de nem ítélhetjük el a tévelygőket. Sajnos, ebben a pontban sokan közülünk nagyon tévedtek! Nézzünk a lelkünk mélyére és őszintén állapítsuk meg azt, hogy mi a tévelygők ellenében alakítottunk- e ki magunkban valami eleve is elvető magatartást, mintha a katolikus Egyházonkívül élő keresztények mindannyian tudatosan a hittagadás, Isten ellen való lázongás, sőt a képmutatás szörnyű bűneiben leledzenének. Ezt a tévedésünket ki kell igazítanunk! Felkeli ismernünkbennük azt a tényt, hogy jóhiszeműen járnak el, a lelkiismeretük szavát követik és ezért a jó Isten szemében egyénenként olyan kedvesek lehetnek, mint a hitük szerint élő katolikusok. Sőt merjük csak kimondani azt is, hogy egy buzgó, a téves vallás szerint hűségesen élő protestáns, vagy ortodox testvérünk, tízszer kedvesebb lehet Isten szemében, mint a lagymatag katolikus, aki a vallását ímmel-ámmal gyakorolja, abban a végzetesen téves hiedelemben ringatódzván, hogy maga az a tény, hogy Krisztus "igaz" Egyházához tartozik, minden további nélkül ingyenesés biztos belépőjegyet jelent neki a mennyországba! No nem! Attól lehet tartanunk, hogy nem kevés katolikus csak odaát fog ráébredni arra, hogy Krisztus inkább követőjének tekinti azt a protestánst, aki nem volt ugyan a teljes igazság birtokában, de becsületesen a hite szerint élt, mint az olyan névleges katolikust, akinek az élete nem volt összhangban a hitével. Ott késő lesz a belátás, most kell még kiigazítanunk tévedéseinket! A szeretet sem elég önmagában. Az apostoli, római Egyházon kívül élő keresztényeknek viszont fel kell küzdeniük magukat annak a felismerésére, hogy az összes keresztények egységrejutásához nem elég valamiféle pusztán érzelgős "testvéri" összemelegedésnek, meg "átfogó szeretetnek" az emlegetése, mert addig tényleges egységről szó sem lehet, amíjg a hitigazságok terén akkora eltérések állanak fenn! Akármekkora önmeg- alázódásba kerül is, a protestánsoknak el kell vetniük azt a felfogást,
