A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
47 VAN-E LELKED?- Egészen 1916 szeptember 23-ig, körülbelül délután fél hatig nem hittem, hogy az embernek van lelke - mondta nekem egy öreg ezredes barátom. - Azóta az ónban nem csak hogy hiszem, hanem tudom.- És mi változtatta meg olyan gyökeresen felfogását?- A lövészárokban álltam, egy kapitány mellett. Nála műveltebb és képzettebb emberrel nem sokkal találkoztam. A keleti költészetről beszélgettünk, Hafizról, Omar Khayyámról. Éppen Omar Khayyam egy költeményéből idézett, amikor sivító hangot hallottunk, majd a robbanás dörejét. Én sértetlenül tápászkodtam fel. O halott volt. Csak valami, erőtlen, mozdulatlan, üres hüvely; szánalmas és szinte semmitmondó valami. Értelme, tudása, lelkesedése, - mind eltűnt. Tudtam, hogy ő, az ő igazi lénye elvált ettől a hüvelytől. De miért mosolyog Ön?- Mert az Ön felismerése pontosan megegyezik az egyik legnagyobb bölcselő tanításával, aki másfél évezrede élt, hippói Ágostonéval. Egyik növendéke megkérdezte őt: Honnan tudom, hogy van lelkem? És pontosan mi is az a lélek? - Ágoston kérdéssel válaszolt: - Azonos vagy te holttesteddel? Hajad, testalkatod, minden szerved azonos vele, de azonos vagy-e te magad? - Nem, nem vagyok, ismerte el a tanítvány. Ágoston bólintott: - Vond ki magadból a holttestedet, a maradvány: a lélek. De talán az ezredes közvetlen élménye még meggyőzőbb volt, mint a bölcselők királyának magyarázata. Az anyagimádó tagadja a lélek létezését: tagadnia kell, különben darabokra esik szét elgondolása. De mivel tagadja? Az értelemmel - mondja ő. S az értelem számára az emberi agyra ható elektromos hatások bonyolult összessége. De ki, vagy mi indítja el ezeket az elektromos áramlatokat, és miért pont ezt, vagy azt az áramlatot? Mi határozza meg következetesen, hogy ez helyes, s hogy az helytelen? Az anyagimádó hisz a zongorában, de tagadja mind a zongoraművész, mind a zeneszerző létezését. HALOTTUNK: Air. George Sötét, Buffalo, N.Y.,USA. R.I.P.
