A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-03-01 / 3. szám

16 szoba tőle. S mivel megkérdtem a "pelátus urat" mit mondott a pápa a magyaroknak, hát innen tudom, hogy azt mondta: "Megáldalak ben­neteket, meg azokat is akik otthon maradtak szép Magyarországon. " így hát én hoztam el nektek a pápa űr áldását. Most mán szívesen megyek én is a temetőbe az öreg Miska uram után. Azóta nagy személyiség Lőcsfalván Pápás Mari néni. Sem előtte, sem utána, senki a faluból nem jár Rómába pápát látni. KIS TÜRELMET KÉREK... Newton, angol természettudós (*■ 1727-ben) úttörő munkásságot végzett a számtan, f izika és csillagászat terén egyaránt. Századának legnagyobb természettudósának tartják. Ugyanakkor alázatoslelkű hívő volt, aki hitét adott alkalmakkor bátran megvallotta. Szívesen ment sétára tanítványaival. Egy alkalommal temető mellett vitt el útjuk. Az egyik diák, a "Feltámadunk" felírás láttára, ezt a csú­folódó megjegyzést tette:- Mester, ugyan ki tudja azt elhinni, hogy ezeknek a halottaknaka hamvai újból élő testté alakulhatnának? Newton csak ennyit felelt: - Kis türelmet kérek. Kérdésére más alka­lommal fogok felelni. A legközelebbi óra fizikai kísérleteihez a mester egy morékra való vasreszeléket és egy dobozban az útról összeszedett port is odakészített az asztalra. A növendékek csodál koztak. Különösen akkor, amikor New­ton a vasreszelékeket beleszórta a porba és teljesen összekeverte vele. Newton a csúfolódóhoz fordult: ■ Gondolja, hogy ezt a vasreszeléket ebből a porból ismét szét lehet válogatni? A fiatalember nem tudott semmi okos választ adni zavarában. Erre Newton egy mágnest vett elő és a keverék fölé tartotta. Abban a pilla­natban élénkmozgásindultmeg a porban. Egy szempillantás alatt a vas­reszelék apró szemecskéi a mágnes felé röppentek és szorosan rája ta­padtak. A mester komoly tekintettel járta végig tanítványait és végül a csúfolódó szemébe nézve így szólt: • "Aki az élettelen vasat ilyen erővel tudja felruházni, vajon nem tud-e majd adni ennél nagyobb erőt a lelkűnknek, amikor egykoron, a feltámadás napján, ismét szüksége lesz a megdicsőült porhüvelyére?

Next

/
Oldalképek
Tartalom