A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-11-01 / 11. szám
34 ott pipázgatott az öreg a gyenge erejű napsugárban, miközben egy vil- lanyelen farigcsált, A pap illendően ráköszönt, mire az öreg felvetette a fejét, A pap is elővette a pipáját s tömködni kezdte. A művelet nagy szimpátiát ébreszthetett az öregben, mert arrébb húzódott a fatönkön, mutatván, hogy le is ülhet mellé, ha épp kedve tartja. így ültek egymás mellett, de a köszönésen kívül szó még nem esett. Csak a pipával való foglalatoskodás folytatódott. /- Oszt mivel szolgálhatok az új Tisztelendő Urnák, mert ahhoz vóna szerencsém, ha meg nem sértem - szólalt meg végre az öreg.- Hát csak a kíváncsiság hozott ide, mert úgy hírlik, hogy kend a legöregebb ember errefelé.- Mármint, aki még fennjár. Mer ollan, aki mán nem mozog, több is akad, főleg vászoncseléd.- A többi biztos mind ott pihen a Bükk-hegy oldalában!- Ott bizony, nyugodjanak ott, ahun vannak!- Szép idők lehettek azok?!- Hát, ahogy vesszük!- Mondja András Bá’, olvasta kend valaha a Kis Gábor fejfáján azt a fura verset? Az öreg úgy tett, mintha nem hallaná, csak nagyobb buzgalommal tömködte hüvelykjével a pipadohányt s nagyokat szippantott. Arcán, mintha ijedtség futott volna végig.- Elvesztette volna az öreg beszélő kedvét? - hökkent meg a pap s ő is a várakozás álláspontjára helyezkedett. Az öreg arcán most valami büszke öntudat-féle suhant át, szemében a ravasz önérzet szikrája pattogott.- Hát nemcsak óvastam, de magam csináltam!- Ne mondja? Hát kend nemcsak villanyelet, de rigmust is farigcsál? Hát hogy volt az a dolog a szegény Gáborral?- En váltig lebeszéltem. De nagy vótt benne a virtus, nem bírt avval senki se, szegény fejével. Az öreg szeme a Várhegy oldalára tapadt. Arra is bökött a pipája
