A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

23

mindent megszentel Krisztus kegyelme, ha az Isten akarata szerint élünk, ha minden dolgot Isten dicsőségére és lelkünk üdvére irányítunk be.

De ehhez meg kell térnünk! Vagyis mindenben, minden adottságban fel kell ismernünk Isten adományát: a végtelen Szeretet ajándékát. És ez a felismerés az elismerésben és hálaadásban teljesedik ki. A dolgokban, az eseményekben, jó- és balsorsban, egészségben és betegségben, stb. felismerjük a j ó Isten akaratát.

Az Isten végtelen fensége előtt mintegy megsemmisül az imádó teremtmény. De még sincs itt szó lerombolásról, hanem megtérésről. Az Istendicsőségének fénye elhomályosítja a teremtményeket és a helyes látásra nevel. Csak a hazugság látszata foszlik szét e vakító fényben. Csak azt romboljuk le, ami a bún birodalmába tartozik: élethazugságainkat, hiúságainkat. Kis érzéki örömeink csillogásait kioltja az új ragyogás. Önző vágyaink és ölő gyűlölködésünk, bálványaink és babonáink végét jelenti ez a megtérés.

S ez a megtérés nem egyetlen aktus. Ne higgyük azt, hogy egyetlenugrással átjutottunk a "front mögötti szakaszra", ahol már nincs küzdelem. Naponta meg kell halnunk, naponta újra kell kezdenünk a harcot!

De jól jegyezzük meg: ha a saját iparkodásunkra jobban számítunk, mint Jézus magához hódító szeretetére, illúzió áldozatai leszünk. "Nálam nélkül semmit se tehettek!" A csodát Jézus Lelke viszi végbe lelkűnkben. S ha valaki másképp akarna meghalni önmagának, mint a dicsőséges Krisztus erejéből, csak erősítené önmagában a "test" hatalmát. A keresztény aszkézis nem "tréning", nem a jógik erőfeszítése és nem valami "önmegváltás", hanem Krisztus Leikével való együttműködés: kitárulás a kegyelemnek.

Az önmegtagadás annak a szabad embernek a készsége, aki az Isten hívására átadja magát az Isten-szolgálatra. Figyel a Lélek indításaira, aki az Atya akaratát közvetíti, együttműködik a jelenben kapott kegyelemmel, hogy mindenkor azt tegye, ami itt és most kedves az Atyának. Akaratunk így "tér meg" Jézushoz, így élünk a Fiúban Isten fiaihoz méltóan.

Isten csak azért követel tőlünk áldozatot, hogy elhárítsuk az akadályokat kegyelme útjából. Bármit is gondolunk, bármit is teszünk; nem mi "adunk Istennek", hanem Isten ad nekünk és mi mindig csak kapunk. A lényeges az, hogy kitáruljunk Ajándékának, amelynem más, minta Lélek. "A szeretet abban mutatkozik meg; Nem mi sze