A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
41- Voltaképpen miért nem ment férjhez, Erzsébet? - teszik fel nekem gyakran a kérdést. Szinte minden betegem tudni szeretné ezt. Főleg akkor érdekli őket ez, amikor látják, hogy értek a férfiakkal való bánásmódhoz. Általában csak ennyit mondok: - Nem találja meg mindenki a hozzáillő férfit. Miután pedig már egy ideje szülésznőként működik az ember, annyi mindent látott és átélt, hogy tízszer vagy még többször is meggondolja, mielőtt belevág valamibe. Másrészt pedig hivatásom teljesen betölti életemet és vágyaimat. Nincs a szívemben már hely a férfiak számára... Odaadtam azt már utolsó csücskéig a munkámnak. Ma azonban mégis nehezemre esik megválaszolni a kérdést: - Miért nem ment férjhez Ön? - Mert az anya, aki egészen gyanútlanul kérdezi ezt tőlem, abban a helyzetben van, amelyben én lettem volna__Es hordoznia kell a keresztet, amelytől Isten engem megmentett. Egy hosszú éjszakán át virrasztók mellette, és így van időm rá, hogy felidézzem régi emlékeimet. Ilyenkor maguktól is előjönnek. Hosszú ideje már annak... Majdnem húsz éve, hogy én is álmodoztam otthonról, gyermekekről... Szerencsésnek tartottam magamat, hogy találkoztam egy férfivel... Akinek boldog bizalommal odaígérhetem majd magamat, aki mellettem lesz... Akkor semmit sem gyanítottam. Jó házastársnak ígérkezett, legalábbis körülményeimhez képest. Egy nagy vállalat képviseletében dolgozott, jó fizetéssel. Menyegző volt egyik nagynénémnél és egy hétig nála tartózkodtam, hogy a kelengyevarrásban segítsek neki. Ott ismertem még őt. A családi körben, mint az valaha szokásos volt. Minden jól festett, rendben volt. Nagybátyám érdeklődött az illető személye és magatartása felől. Nagyon buzdítottak, hogy ne szalasszam el szerencsémet... (Egy szülésznő naplójából.) se:n/ii\/iit sem VESZTEI---TEIMI í
