A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
22 Hiába lapozzuk azonban végig mindezeknek a népeknek a kőtábláit, ékírásos oszlopait, pergamenttekercseit: sehol sem találunk megnyugtató választ. Mesében, költészetben, legendákban nincs hiány. Elmondják, hogy teremtették az istenek a világot, hogyan keletkezett az első ember, miért kell meghalnunk. Tudatában vannak annak, hogy az ember a legmagasabbrendű lény a földön; ismerik a kormányzás, építészet, csillagászat, a számtan törvényeit, de az élet kérdéseire adott feleleteikben legtöbbször maguk se igen hittek. Józan perceikben bevallják, hogy igaz ugyan, hogy az ember a teremtés koronája, aki mindent maga alá gyűr; mindenre képes büszke szelleme: "Csak a halál, csak a sír előtt tanácstalan és erőtlen... S hiába szárnyal szellemünk a magasságos égbe: ha egyre küzd a bűn sötétsége a fénnyel... Nyomorúságos voltunkon ott terpeszkedik az ősi átok: tegnap, ma és mindörökké: nincs kivétel a szenvedés alól. " (v. ö. Antigone) S bár szüntelenül isteneikről beszélnek, valójában nem hisznek bennük. Vagy ha igen, csak valami megmagyarázhatatlan félelemmel tudnak rájuk gondolni. Nem egyszer azonban csak gúnyt űznek belőlük. Egyszóval: semmi bizonyosat nem tudtak Istenről, a világ eredetéről, az élet értelméről, a halál utáni sorsról. De ehelyett mindennap újra meg újra szembetalálták magukat a szenvedéssel, igazságtalansággal, tisztátalansággal és a halállal. Félelem, fásult egykedvűség jellemzi a történelemnek ezt a korszakát. Akik pedig túltették magukat az első ijedtségen (akárcsak ma is), igyekeztek kiélvezni a rövid életet. Ez az ismert nagy népek lelkiállapotának képe a Kr. e. -i évezredekben. Mire gondoltak az emberek ezekben a végtelennek tűnő évezredekben, minek örültek, mitől féltek, miben reménykedtek, és mit hittek: ugyan ki tudna erre válaszolni!? Egy biztos: hogy éltek és meghaltak. Voltak és lettek, mintha nem lettek volna. Ezt a korszakot a teljes pogányság jellemzi. Akkor minden ember pogány volt valamiképpen. És úgy látszott, mintha senki se tudna választ adni az élet égető kérdéseire. És úgy volt, mintha az életnek valóban nem lenne más célja,
