A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
18 volt olajkályhánk, - még mindig nem jött. Lefeküdtem, de nem tudtam aludni, míg végre későn éjjel megérkezett részegen, ingerülten, de sz ó nélkül.- így ment ez nagyon sokszor, ha pedig józanul jött haza rendes időben, soha nem érezte jól magát a tiszta, rendes, meleg otthonban. Mintha valami hiányzott volna neki. Most már tudom, hogy mi hiányzott - a kocsma. Innivalónk mindig volt itthon, de a kocsma atmoszféráját nem tudtam pótolni. Erről nem tehetek.- Lassan kezdett feltűnni, hogy én vagyok az egyetlen asszony a 12/a. bejáratnál, aki maga hordja fel a szenet, egyedül porolja a nagyszőnyeget, egyedül tolja a gyerekkocsit az utcán szép időben. A szép otthonnak lassan nem tudtam örülni, mert férjem semmibe sem. vette, a háztartási munka háromszor olyan nehéz lett, mert céltalanná vált. A lakásból kiábrándultam, mert üres volt, az utcán kezdtem kínosan érezni magamat egyedül a gyerekkel, mert még azt hiszik rólam, hogy leányanya vagyok. Itt előjöttek a könnyei, én pedig a matyó-térítő rojtjaival babráltam.- Négy év alatt egyetlen egyszer sem jött el velem templomba, mint ahogy a többi ismerős családok együtt mentek minden vasárnap.- A családi dátumok nálunk mindig észrevétlenül múltak el. Én még mióta asszony vagyok, nem kaptam gyengéd születésnapi gratulációt, egy szál virágot vagy egy pár harisnyát, pedig férjem jól keres, ha soha nem is tudom pontosan, hogy mennyit. Háromszor voltam kórházban az utolsó három év alatt, egyszer sem látogatott meg. Nővérem eljött, hogy betegségem alatt rendben tartsa a lakást. Azzal vádolta, én megbíztam, hogy kémkedjék rá, amíg kórházban vagyok. Nővérem két nap múlva hazament. Szüleim itt laknak nem messze, autónk van, de négy év alatt sem tudtam rávenni, hogy közösen látogassuk meg őket. Újabban párszor csengett a telefon, egy női hang őt kereste, de mikor én jelentkeztem, egyszerre letette a kagylót. Sokszor akartam mindent elfelejteni gyermekünkért, de mindig történt vagy nem történt valami, hogy felejteni, újra kezdeni ne tudjak... Hát nem tudok... Beadtam a válópert... Hangjában nem volt semmi érzelmi hullámzás vagy kitörés. Úgy beszélt, mint aki sokat temetett, s most a fejfák írásait olvasná le egy írástudatlannak. Pedig ebben az órában nagyon is írástudó lettem.
