A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-08-01 / 8. szám
27 meg istennek vagy a teremtményeket bálványozza, bűnösen visszaél hatalmával és a "hiábavalóságnak" veti alá a teremtményeket, amelyek a megváltásra sóvárognak. (Vö. Róm. 8, 19-22.) Befejezésül álljanak itt XII. Pius 1957-es karácsonyi rádióüzenetének szavai? "isten, aki magával a teremtéssel "hatalmat adott az embernek minden földön létező dolog felett" (Eccl. 17,3.), visszavonta volna szavát? Egyáltalán nem. Ahelyett hogy visszavonta volna az embertől a földönvaló uralkodás hatalmát, inkább megerősítette ebben, amikor egyszülött Fia emberi testet vett föl, amikor "elhatározta, hogy az idők teljességével Krisztusban, mint főben foglal ösz- sze mindent, ami a mennyben és földön van" (Efez. 1,10.). így Krisztus, a Megtestesült Ige, az Istenember, a világra jővén, látható létének első pillanatától kezdve tanúsítja, hogy a világon való uralkodás különböző fokban az Istenhez és az emberhez tartozik és következésképp, hogy ez az uralkodás az Isten Lelke által valósulhat meg. Valójában Krisztusban ugyanaz az Isteni Lélek lakozott (vö. Kol. 2,9.), aki az idő kezdetén mondotta; "Legyen világosság! "..., ugyanaz az isteni Lélek, aki a teremtett dolgokra rányomta eltörölhetetlen bélyegét és minden élettelen és élő dolog számára az egység köteléke, a rend elve, az összhang alapja". FORMÓZÁ. - Az 1963. év folyamán 4000-nél több egyén lett az Egyház tag/ává. Az új kereszteltek jó kétharmada felnőttekből került ki. Különösen örvendetes az a tény, hogy a megtértek közt jelentős arányszámmal találhatók a sziget fővárosának, Taipeh-nek értelmiségi osztályába tartozó egyének. HSINCHU. • Formázán a hajdani kínai missziójukból elűzött magyar jezsuiták is részt kérnek a térítés munkájából. Köztük Ben- cze István segítőtestvér mind műasztalosi munkáival, mind templomépítési tel jesítményeivel, az egész szigeten nagyrabecsül tnevet szerzett magának. Műhelyéből sorra kerülnek ki szebbnél szebb templomi berendezési tárgyak: oltárok, gyóntatószékek, stb. Remekbekészült fafaragásai nemcsak díszekként szolgálnak, hanem jelképes értelmükkel oktatnak is. Hsinchu nagy templomában a gyóntatószékeken különféle jelképes fafaragványok juttatják kifejezésre a szentgyónás bűnbánati jellegét: Sz. Péter kulcsai, kukorékoló kakas, Júdás pénzes-zacskója. Am, mi történt! Annak az Atyának, aki a pénzzacskós ajtó mögött várakozott gyónókra, heteken át nem akadt tennivalója: senki be nem lépett a gyóntatószékbe. Végre a hívek adták meg a furcsa tünet magyarázatát. Arra kérték ugyanis a plébánost, hogy a pénzeszacskó helyébe tétessen valami más jelképet, mert senki közülük nem akarja "Júdás jegyében' végezni a szentgyónását...