A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-07-01 / 7. szám

19

Társasága mégsem félelmetes. Egyáltalán nem az, mert jóindulata (minden módszernél pontosabban) egyetlen villanással fedezi fel az indítóokokat, a mélységi választásokat, a személyiség titkait.

A zene.

Egy tucat bölcseleti könyve, vagy húsz színdarabja és százakra menő cikkei miatt Gabriel Marcel főként mint gondolkodó, színíró és irodalmi kritikus ismeretes. Csak barátai tudják, hogy milyen központi szerep jut életében a zenének:

"Talán ez volt az én igazi hivatásom", - tűnődik néha. "Főképpen itt érzem magam alkotónak. A zenének köszönhetem eszméim keretének legjavát."

Serdülőkora óta rögtönöz a zongorán; megesik, hogy 2-3 órát tölt a zongora mellett. Az ihlet lendülete ragadja el, lelke mélyének titkai fölszabadulnak, és zengi a szóba nem foglalható szeretetet, ö- römöt, panaszolja a nyugtalanságot, az aggodalmat.

Gabriel Marcel életében a zene olyasfajta szerepet tölt be, mint az imádság a lelki élet csúcsait járóknál. Egy napon helytelenítettem előtte színdarabjainak vigasztalan légkörét; legtöbbször az egység akadályait érzékelteti, és aggódtam, nem ok nélkül, hogy ez súlyos félreértésekre vezethet azoknál, akik csak írásait ismerik:

"ismerem az élet pozitív oldalát is, - válaszolta -, de ezt más regiszteren fejezem ki. Bens őség, boldogság, barátság szabadon áradnak át nálam a zenei rögtönzésbe. "

Az ihletett játék révén saját valója legmélyét éri el. Gabriel Marcel szerint azért van ez így, mert a zene megérinti azt a belső központot is, ahol a mások legmélyével találkozik az ember; ahol meghitt kapcsolatba kerül mindazokkal, akik hozzá hasonlóan kiveszik részüket a több-lét titokzatos kalandjában; ahol a halottak az élőknél is elevenebben élnek.

A lelki találkozás és egység élményének vallási értéket tulajdonít; ehhez nála a kétség árnyéka sem fér. A lelki közösség élménye belső csendben, összeszedettségben születik. A zene pedig erre tanít meg és ennek az útját készíti elő. (Folytatjuk)

'Az ember meghajol a tehetség előtt, de csak a jóság előtt hajt térdet". (Gounod)